Megdöbbentően könnyen kirobbanhatnak a háborúk az atomfegyverekkel telezsúfolt világban

Ma a legnagyobb talányok egyike: aktivizálja-e a NATO alapszerződése híres ötödik cikkelyét, amely szerint ha támadás éri az egyik tagot, valamennyien reagálnak? Ukrajnáról van szó, amely nem NATO-tag és amelyet egy másik nem NATO-tag támadott meg katonai erővel, elfoglalva az ország területének csaknem egyötödét. Az ukrajnai háború nyugati támogatása – a katonai helyzet alakulásával párhuzamosan – fokozatosan eszkalálódott.

Vegyük például Németország példáját! A konfliktus kezdetén csak rohamsisakok és nem halálos katonai eszközök Ukrajnának való szállításáról volt szó. Ma viszont már nehéz védő-támadófegyver-rendszereket, Leopard 2A6-osokat és PzH-2000-eseket szállít Ukrajnának. 

Macron francia elnök eközben katonai tanácsadókat akar Ukrajnába vezényelni. Minthogy Kijev nem tagja a NATO-nak, a francia katonák elleni oroszországi támadások miatt elvileg nem lehetne hivatkozni az ötödik cikkelyre. 

Eddig az ötödik cikkelyt csak egyszer aktiválták, 2001. szeptember 11-e után, amikor az iszlámisták több ezer halálos áldozattal járó támadást intéztek az Egyesült Államok ellen, holott Washingtonnak erre nem is igazán volt szüksége, mert de facto egyedül végzett sok száz iszlámistával, mások mellett Oszama bin Ladennel és körével.

Vaszilij Kasin, a moszkvai elit-felsőoktatási intézmény, a VSE Európa-kutató Intézetét vezető professzor tényként beszél az 1991 előtti szovjet – ma orosz – területek elleni, nyugati fegyverekkel végrehajtott támadásokról. Állítása szerint a NATO washingtoni alapszerződésében nincs szó a NATO-országok Európán kívüli területeiről, sem a világűrről. 

Ezért Oroszország az ötödik cikkely aktivizálásának veszélye nélkül hajthat végre csapást mondjuk Franciaország csendes-óceáni térségeire – például Tahitira, Bora-Borára, a korábbi nukleáris fegyverkísérletek színhelyére, a Moruroa/Fangataufa-atollt őrző francia erők ellen – vagy az űrben is rizikó nélkül mérhet elektronikus csapást az amerikai/NATO katonai műholdakra. 

Míg évszázadokkal ezelőtt követek, hadüzenetek, ceremóniák előzték meg a háborúkat, a mai világban egyre nagyobb a technika, az elszabadult, embertől független rendszerek műszaki hibái, jelzések téves értelmezése miatt kialakuló háborús helyzet veszélye. 

Amikor egy hajszálon múlt a nukleáris csapásváltás

Sztanyiszlav Petrov alezredes volt szolgálatban a Szerpuhov–15 nevű szupertitkos szovjet megfigyelőbázison 1983. szeptember 26-án, amikor egy új érzékelő rendszer öt amerikai ballisztikus rakéta indítását jelezte az Egyesült Államok Montana nevű tagállamából. Petrov úgy gondolkodott: ha az USA megtámadná a Szovjetuniót, akkor több száz rakétát indítana egyszerre. Emiatt hamis riasztásként könyvelte el a történteket. Igaza volt, a szovjetek egy új, műholdakra telepített, ki nem próbált rendszert vezettek be, és végül kiderült, hogy a szenzorok a Montana feletti felhőkre sütő reggeli nap visszatükröződő fényét értelmezték rakéták indításaként.

Talán a legnagyobb veszélyt Európára nézve az 1983-as Able Archer (Tehetséges Ijász) szerencsétlen kimenetelű-szervezésű NATO-hadgyakorlat jelentette. A valódi helyzet szimulációja túl jól sikerült. Amerika 19 ezer katonát villámgyorsan Európába telepített, amivel halálra frusztrálta a szovjeteket. Tegyük hozzá: 1983 az amerikai–szovjet viszony, a késői Szovjetunió agóniájának egyik legrosszabb – egyben a világon az amerikaiak és a szovjetek által felhalmozott, a mainál legalább nyolcszor több atomfegyver – éve volt. Ennek a hadgyakorlatnak a során a NATO azt sulykolta a katonákba, hogyan védekezzenek egy nagy szovjet, hagyományos fegyverekkel végrehajtott betörés ellen – nukleáris eszközöket bevetve és feltételezve a legmagasabb, DEFCON 1-es (akut atomháborús helyzet) riasztási szintet.

Mi az a DEFCON?

Az Egyesült Államok évtizedekkel ezelőtt bevezette a fegyveres erők – vagy azokon belül bizonyos egységek – készültségi szintjét mérő, ötfokozatú DEFCON rendszert, amelyen a legalacsonyabb, 5-ös szint a normál békeidőkre jellemző. A DEFCON 3 ugyan még nem a közvetlen háborús veszély idején lép életbe, a DEFCON 2 viszont már a háború előszobája. Korábban csak az 1962-es kubai atomrakéta-válság idején izzították be. 

A Tehetséges Ijász megdöbbentő incidense is igazolta a félelmeket, hogy nagy hadgyakorlatokra mindig oda kell figyelnie a másik félnek, mert könnyen egy háború előszelét jelenthetik. Nem kell messzire menni ennek igazolásáért, hiszen az Ukrajna elleni, 2022. februári orosz támadás előkészítését, azaz a csapatok összevonását is hadgyakorlatok címén hajtotta végre Moszkva. 

Hol van már a Vitam et sanguinem romantikája!

Hol van a régi romantika, amelyet például az osztrák örökösödési háború jelentett? Mária Terézia Habsburg trónra emelkedése volt az ok. Az 1740–1748 között vívott háborút rizsporos-parókás követek által átadott jegyzékek, levélváltások, fenyegetések, rábeszélések-ígérgetések előzték meg. Bajorország, Franciaország és Poroszország nem ismerték el a leányági trónöröklést és igényt jelentettek be a Habsburg Birodalom részeire, illetve magára a trónra. Mária Terézia pártját fogta mások mellett Anglia, a Holland Köztársaság, az Orosz Birodalom és a Hannover-ház.

Minthogy abban az időben Európa királyi családjai egymás között házasodtak, rokonokban, trónigénylőkben nem volt hiány. A lengyelektől a spanyolokig sok királyi ház akart benősülni, vagy vagyonrészt szerezni a Habsburg Birodalomból. Amikor Mária Terézia, a nyolc hónapos Józseffel a karján megjelent a pozsonyi országgyűlésben és a magyarok segítségét kérte, a gáláns urak „Vitam et sanguinem pro rege nostro!” („Életünket és vérünket királyunkért!”) felkiáltással a női bájait nem titkoló, ám jogilag „fiúsított” Mária Terézia mellé álltak. A legenda szerint viszont halkan hozzátették: „… de zabot nem adunk”... 

Matthew Smith Anderson, a londoni LSE professzora 1995-ben kiadott könyvében megjegyzi: a magyarok a kért hatvanezer helyett végül csak huszonkétezer katonát adtak – de tényleg segítettek.