BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Megvan a megoldás, hogyan lehet megakadályozni az Alföld kiszáradását: pofonegyszerű, mikor elterelték a Dunát a szlovákok, már működött – videó

Rendhagyó beszélgetést folytatott egymással két miniszter. Ebből kiderült, hogy Magyarország melyik részén a legjobb igénybe venni a 3 százalékos hitelt, hogyan lendült túl a száj- és körömfájás miatt elrendelt kényszervágáson a dunakiliti szarvasmarhatelep, de az is, hogyan akadályozható meg az Alföld kiszáradása.

Némiképp szokatlan formátumú, de annál érdekesebb riportot közölt a Miniszterelnökséget vezető miniszter a közösségi oldalán. Ebben Gulyás Gergely Nagy István agrárminiszterrel tart terepszemlét Mosonmagyaróvár és térségében. Ennek során olyan fontos témát is érintenek, mint az Alföld kiszáradása, pontosabban ennek megakadályozása.

Alföld kiszáradása
Alföld kiszáradása: megvan a megoldás a Tisza vízhiányára / Fotó: Marton Monus / Reuters

A helyszínről annyit érdemes tudni, hogy Nagy István felnőttéletútja innen indult 1987-ben, itt állt először munkába, kezdte meg egyetemi karrierjét, majd lett alpolgármestere és polgármestere a városnak, illetve országgyűlési képviselője is.

Gulyás Gergely ezért is itt látogatta meg az agrárminisztert.

Hol a legjobb igénybe venni a 3 százalékos hitelt?

Nagy István arról is beszélt, hogy a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar éppen feleleveníteni azokat a régi termékeit, amelyek az egyetemhez kötődnek, mint például az óvári sajt. Ezért is nagyon fontos, hogy vissza tudják szerezni a márkanevet.

De beszélt arról is, hogy Jánossomorján működik egy nagyon régi gyár, a Franck. Egész Magyarországon, sőt Európában sincs nagyon már cikóriafeldolgozás, csak itt. Most kezd újra felívelni és divatba jönni, hiszen újra rájöttek arra, mennyire egészséges az érfalakra a cikória. Ennek az egyik legismertebb terméke a Maci kávé.

Később a szigetközi térség agrártevékenysége is szóba került. Nagy István jelezte Gulyás Gergelynek, hogy ezen a részen működik az öntözés, így a kukorica sem mutatja az aszály jeleit. De kiváló az aprómag-termelés is, amivel Európában vezető pozíciót töltenek be. Ezek azért is nagy dolgok, mert a mosoni vármegye nagy részét annak idején Szlovákiához csatolták.

Nagy István azt is megjegyezte, hogy ha valahol nagyon jól használható a fix 3 százalékos Otthon Start-hitel, az éppen a Szigetköz. „Ékszertelepülések vannak itt” – fogalmazott. A választókerület 39 települést ölel fel, mindenütt nőtt a lakosság száma.

A két miniszter elment Kilitibe is, amely az utóbbi időben a száj- és körömfájás betegségről híresült el. Egészen pontosan 2592 marhát kellett levágni egy itteni telepen. Mostanra azonban márciushoz képest az elveszített állomány fele már újra megvan.

Alföld kiszáradása: megvan a megoldás a Tisza vízhiányára

Végezetül Magyarország szempontjából egy drámai esetet is felidéztek, illetve a helyszínen nézték meg az ehhez kapcsolódó épített infrastruktúrát: 1992. október 23-án víz nélkül maradtak, akkor terelték el ugyanis a Dunát a szlovákok a dunacsúnyi duzzasztó segítségével. Pillanatok alatt eltűnt a kutakból a víz, kicserepesedett a föld, két hét után teljes volt a szárazság.

Azonban rájöttek egy technikai megoldásra, ez a fenékküszöb. Ennek köszönheti a térség az életét, mert a megoldás megemelte a régi Duna-meder vízszintjét úgy, hogy a víz képes volt kifolyni a Mosoni-Duna oldalágába. Azóta tudja itt mindenki, hogy márpedig a víz szabályozására szükség van.

Dunakilitinél, magyar részen is épült egy duzzasztó, ez biztosítja a fenékküszöbbel közösen a vízpótlást. Nagy István ezen a ponton beszélt arról, hogy ha az Alföld kiszáradását nézzük, akkor ugyanez a mechanizmus történt ott is. „A Tiszába 60 százalékkal kevesebb víz jön. Lesüllyedt a meder, még a tájból is visszaszívta a vizet. A gyors száradás ennek köszönhető.”

Csongrád alatt kellene egy vízlépcső, az pontosan azt szolgálná, hogy emeljük meg ott is a vízszintet

„és abban a pillanatban a Tisza a környező tájba nyomja ki újra a vizet, és az élet máris visszatérhet ott is, mint itt, a Dunán” – fejtette ki az agrárminiszter.

A teljes riport alább tekinthető meg.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.