BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt a bejelentés: csúcstechnológiára vált a mentőszolgálat, 101 új autó érkezik

Az év végéig érkező százegy gépkocsiból húszat mutattak be hétfőn. Takács Péter szerint a mentőautók átlagéletkora hat év alá csökkent.

Újabb mentőautókat vásárol az Országos Mentőszolgálat – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn a budapesti Hősök terén, ahol az év végéig érkező 101 gépkocsiból húszat mutattak be. Takács Péter közölte, hogy a kormányzás kezdete óta 1160 mentőgépkocsit cseréltek le, így az autók átlagéletkora 6 év alá csökkent.

Takács Péter
mentőszolgálat, mentős, fejlesztés
államtitkár
Takács Péter: új mentőautókat vásárol az Országos Mentőszolgálat / Fotó: Vajda János / Észak-Magyarország

Az államtitkár kiemelte, hogy nemcsak a gépjárművek újak, hanem a bennük használt mentéstechnikai eszközök is a legkorszerűbbek. A mentés fejlődésével is lépést kell tartani, így az eszközök, az informatika és a mentésirányítás területén is igyekeznek a világ élvonalába kerülni. Szerinte elmondható, hogy a mentőszolgálat is ebbe a kategóriába tartozik.

Takács unikálisnak nevezte, hogy a mentést egy szervezet végzi Magyarországon, és erre az alapra építkezve egy világszínvonalú ellátást tudnak biztosítani. Mint fogalmazott, az ellátás homogén, a kiérkezési időkre optimalizálva helyezkednek el a mentőállomások, és az azonos felszereltségű gépkocsik garantálják mindenhol az egyforma ellátást.

„Ha az egészségügyi államtitkár azt mondja, hogy a magyar mentőszolgálat nemcsak felveszi a versenyt a nyugat-európaiakkal, hanem sok szempontból meg is előzi azokat, akkor erre büszkének kell lenni” – hangoztatta.

Az év végéig munkába állhatnak az új mentőautók

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója elmondta, év végéig 101 új mentőautót vásárol a szervezet 9 milliárd forintért. Kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány és az orosz–ukrán háború miatt akadozó beszerzési és ellátási láncok egy időre visszavetették az új autók gyártását és így a beszerzést is, most azonban ez felpörög, és ismét lesz gépkocsibeszerzés.

Csató hangsúlyozta, hogy büszke a bajtársakra, a mentők közösségére és arra a szolgálatra, amely egységes elvek szerint, a legmodernebb flottával és protokollok alapján dolgozik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.