Választások 2024: nem megy zökkenőmentesen a szavazás Belgiumban
Belgium több részén is visszafordították a választókat a szavazóhelyiségekből súlyos technikai problémák miatt. Bár a belügyminisztérium szóvivője azt közölte, hogy a gondok nagy részét megoldották, sajtójelentések szerint még mindig nem megy minden zökkenőmentesen több körzetben.

A La Libre című lap internetes oldalán arról számolt be, hogy a probléma a szavazókörök elnökeinek a számítógépeit érintette, és délelőtt 11 után kezdett javulni a helyzet. A 4207 számítógépéből nyolcnál azonban még délután is voltak technikai problémák, négynél Brüsszelben, háromnál Flandriában és egynél egy a német nyelvű közösségben.
Ezeken a helyeken csak akkor nyithatnak ki a szavazóhelyiségek, ha a számítógépek újra működnek.
Egyes esetekben a szavazókat egy másik közeli szavazóhelyiségbe irányították át.
Körülbelül 400 technikus dolgozik azon, hogy megbirkózzanak a technikai nehézségekkel.
Az ország nagy részén (394 városban) az irodák 14 óráig tartottak nyitva, de 187 városban, köztük a teljes brüsszeli régióban, a szavazóhelyiségeket 16 óráig nem zárják be.


