Megszólalt Meloni a patrióták frakciójának megalakulásáról – szerinte szó sincs Putyin-barátságról
Az az elképzelés, hogy a Patrióták Európáért Putyin-barát, külső elemzőktől ered – jelentette ki Giorgia Meloni olasz kormányfő, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsalád elnöke az új európai parlamenti pártcsoport megszületését kommentálva.

Giorgia Meloni azoknak az újságíróknak nyilatkozott, akik elkísérték őt a NATO kedden kezdődő washingtoni csúcstalálkozójára, amelyen Orbán Viktor magyar miniszterelnök, a Patrióták Európáért egyik alapítója is jelen van.
Meloni szerint nem felel meg a valóságnak a „megfigyelőktől” származó kijelentés, miszerint a Patrióták Európáért egy olyan csoport, amely közel áll Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz.
A Patrióták Európáért megelőzte az ECR-t, amely létszámát tekintve így a harmadikról a negyedik helyre szorult vissza az EP-pártcsoportok sorában. Az ECR-ből a Patrióták Európáérthoz csatlakozott a spanyol Vox, és Giorgia Meloni kormányszövetségese, a Matteo Salvini vezette Liga is az új európai formáció tagja lett.
Az olasz kormányfő úgy vélte, hogy „túl egyszerű” az elemzőknek az az olvasata is, miszerint a Marine Le Pen vezette, francia Nemzeti Tömörülés (RN) párt elveszítette a választásokat.
Senki sem hirdethet győzelmet: a három politikai front közül egyik sem tud önállóan kormányozni
– hangoztatta Meloni, aki hozzátette, hogy számos más európai tagállammal ellentétben most Olaszország az a tagállam, ahol stabil a kormányzás, miközben korábban pont fordított volt a helyzet
A NATO-csúccsal kapcsolatban Giorgia Meloni hangsúlyozta, hogy a szövetségnek „egységet és a változó világhoz való alkalmazkodási képességet” kell felmutatnia. Úgy vélte, a Kijevben lebombázott gyermekkórház bizonyítja „az igazi akaratot a békés megoldás keresését hirdető orosz propagandához képest. Amikor ilyen erőteljes támadás éri a civil lakosságot, és gyerekeket vesznek célba, teljesen más üzenet érkezik”.


