Figyelmeztetés a diákoknak: fontos határidő jár le szeptember elején
Nem mindenkinek sikerült a várt módon az érettségije, többek emiatt nem jutottak be egyik megjelölt helyre sem a felvételin. Az őszi érettségi vizsgákon azonban javíthatnak, amelyre szeptember 5-ig lehet jelentkezni – tájékoztatott honlapján az Oktatási Hivatal.

Kinek szól az őszi érettségi?
Az őszi vizsgaidőszakban lehet
- rendes,
- szintemelő,
- kiegészítő,
- ismétlő,
- pótló,
- javító és
- előrehozott vizsgákat tenni,
tehát tizenegyedikes diákok és felnőttek is vizsgázhatnak, de azok a tanulók is javíthatnak, akiknek esetleg nem jól sikerült a tavaszi érettségijük.
Hogyan jelentkezhetnek a vizsgára a diákok?
Jelentkezni a jelentkezési lap kitöltésével lehet, amit az érettségi jelentkezést fogadó intézménybe kell benyújtani. Tanulói jogviszonnyal rendelkező diák esetében ez az iskola, tanulói jogviszonnyal nem rendelkező esetén pedig a területileg illetékes fővárosi vagy vármegyei kormányhivatal.
Mikor lesz az őszi érettségi?
Az őszi írásbeli érettségi vizsgák idén október 11-én kezdődnek és október 25-ig tartanak.
A szóbeli érettségik a tanév rendjének tervezete szerint
emelt szinten november 7–11., középszinten november 18–22. között lesznek 2024-ben.
A jelentkezésről további információkat a Oktatási Hivatal honlapján lehet találni.


