BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Forrong a Közel-Kelet: harcra buzdít Irán, véres bosszúért kiállt a Hezbollah

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke, Mohammad Bageri szerint a hadsereg már csak a megtorló csapás végrehajtásának időpontját mérlegeli.

Irán kijelentette, hogy szövetségesének, a Hezbollah libanoni síita fegyveres mozgalomnak mélyen Izrael belsejére kell csapást mérnie és nem kell a katonai célpontokra szorítkoznia, válaszul a szervezet katonai vezetője ellen kedden Bejrút közelében elkövetett merényletre.
 

A Hezbollah arra készül, hogy Izrael mélyére mérjen csapást / Fotó: AFP

Fuad Sukr, a Hezbollah katonai vezetője kedd este vesztette életét egy Bejrút déli külvárosában lévő épületre mért izraeli légitámadásban, amelynek következtében hat másik személy, köztük öt civil is életét vesztette.
A Hezbollah vezetője, Hasszán Naszrallah csütörtöki beszédében bosszút ígért a Hezbollah libanoni fővárosban lévő fellegvára elleni agresszióra, ami újabb eszkalációtól való aggodalmat kelt.
 

A mostani csapás után arra számítunk, hogy a Hezbollah további célpontokat fog választani, és Izrael mélyére mér csapást – mondta szombaton Irán ENSZ-képviselője, akit az IRNA hivatalos ügynökség idézett.


A Hezbollah, a palesztin Hamász Irán által támogatott szövetségese szinte naponta csap össze az izraeli hadsereggel az izraeli–libanoni határ mentén azóta, hogy október 7-én megkezdődött a háború a Gázai övezetben, amelyet a Hamász Izrael elleni példátlan támadása váltott ki.
A Hezbollah és az (izraeli) rezsim betartott bizonyos határokat, amelyen a (kedd esti) támadás átlépett – mondta Irán ENSZ-képviselője. Hozzátette: mostantól a libanoni mozgalom nem fogja a válaszlépéseket katonai célpontokra korlátozni.
Irán és a Hamász is azzal vádolja Izraelt, hogy szerdán Teheránban meggyilkolta Iszmail Haníjét, a palesztin iszlamista mozgalom vezetőjét, és megtorlással fenyegetőztek.
Hosszein Szalami tábornok, az iráni Forradalmi Gárda (IRGC) parancsnoka azzal fenyegette meg szombaton Izraelt, hogy Irán térségbeli szövetségesei széles körű ellencsapást mérnek Izraelre.
 

A bűnös és terrorista cionista rezsimnek és támogatóinak számolniuk kell az ellenállási csoportok szent bosszújával

 

– mondta a szervezet honlapja szerint. 

A Hezbollah vezetőjének írt levelében Szalami kemény és véres bosszúról beszélt.
Az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke, Mohammad Bageri ugyancsak véres bosszút emlegetett, és azt mondta, hogy a hadsereg már csak a megtorló csapás végrehajtásának időpontját mérlegeli.
Szombaton a Kajhan című keményvonalas iráni lap azt írta, hogy Iránnak és szövetségeseinek Tel-Avivra és Haifára kellene csapást mérniük, és izraeli tisztségviselőket kellene célba venniük.
 

Olyan területek, mint Tel-Aviv és Haifa, valamint stratégiai központok és különösen a közelmúltbeli bűncselekményekben érintett egyes tisztségviselők lakóhelye a megtorlás célpontjai között szerepelnek

– írta az újság.
A (stratégiai helyszíneken) okozott károk mellett különleges műveletek is várhatóak, amelyek fájdalmas emberáldozatokkal is járnak majd – áll a cikkben.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.