Kártérítést kap Macron felesége a hamis transzvádak miatt
A bíróság bűnösnek talált és több ezer eurós kártérítés megfizetésére kötelezett két nőt, akik azt a pletykát terjesztették, hogy Emmanuel Macron elnök felesége, Brigitte férfinak született, és transz nőként élt.

A két, önmagát független újságíróként jellemző alperes, akik saját YouTube-csatornát is működtettek, bizonyítékok nélkül állította egy 2021-ben posztolt videóban, hogy Brigitte Macron Jean-Michel Trogneaux néven született, és később változtatta meg a nemét és a nevét.
Trogneux valójában Brigitte Macron testvére, aki szintén felperesként szerepelt a perben.
A Politico tudósítása szerint a hamis állítások Franciaországon kívül is terjedtek, és felerősítették ezeket olyan összeesküvés-elméletesek és szélsőjobboldali internetes szereplők, mint például Candace Owens amerikai konzervatív kommentátor.
A két vádlottnak 500 eurós bírságot kell fizetnie, emellett nyolcezer euró kártérítést Macronnak és ötezret a testvérének. (Egy euró 395,5 forint.)
Brigitte Macron egy 2022-es interjúban beszélt az esetről, mint mondta, eleinte ügyet sem vetett rá, később azonban úgy döntött, nem hagyhatja szó nélkül, mert ártott a szüleinek és a családjának, aki egy ismert csokoládébolt-láncot üzemeltetnek Franciaország északi részén.
Macron elnök idén márciusban érintette először az ügyet,
azt mondta újságíróknak, hogy bántotta őt a pletyka, és hatással volt a magánéletére.
A portál emlékeztetett, hogy hasonló alaptalan állítások hangzottak el annak idején Michelle Obama amerikai first ladyvel szemben is.


