Elítélték a volt szlovák elnököt
Adócsalás miatt jogerősen egy év – két évre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte az eperjesi (Presov) kerületi bíróság Andrej Kiska volt szlovák államfőt csütörtökön. A politikust egy 155 ezer euró (mintegy 62 millió forint) értékű jogosulatlan áfavisszaigénylés miatt ítélték el.

A vád szerint az adócsalást Kiska még 2013-ban és 2014-ben követte el, akkori államfőválasztási kampánya során egy, az érdekeltségei közé tartozó cég, a KTAG könyvelésében. Andrej Kiska a 2014-es államfőválasztáson egy addig a politikában és a közéletben is ismeretlen szereplőként indult.
A választás második fordulójában választották meg elnöknek, ellenfele akkor Robert Fico jelenlegi szlovák kormányfő volt, aki a választás első fordulóját megnyerve került a második körbe. Az eperjesi kerületi bíróság mostani jogerős döntése enyhébb büntetést szabott ki, mint amilyen a tavaly ősszel hozott elsőfokú ítélet volt, annak során ugyanis kétéves szabadságvesztést róttak ki.
Az enyhítés azzal van összefüggésben, hogy időközben módosították a büntetőtörvénykönyv vonatkozó tételeit.
A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint a korábbi államfő nem vett részt a fellebbviteli bíróság tárgyalásán, ugyanakkor jogi képviselőjén keresztül jelezte: jogorvoslati lehetőségként beadvánnyal fordul a Legfelsőbb Bírósághoz.
A szlovák hírügynökség szerint Kiska egy nyilatkozatában az ellene folytatott bűnvádi eljárást politikai pernek minősítette, ügyvédje pedig annak a véleményének adott hangot, miszerint nem történt bűncselekmény, mivel a történtek idején Kiska már tíz napja nem volt az érintett cég ügyvezetője.
A jogerős ítéletre reagáló közleményében Robert Fico kijelentette: Zuzana Caputová volt államfőhöz hasonlóan Andrej Kiska is a szlovákellenes erők mesterséges terméke volt, akit a külföldről finanszírozott liberális-progresszív média segítségével azért juttattak pozícióba, hogy a nyugatról érkező kizárólagos és kötelező nézetek politikáját valósítsa meg.
A kormányfő megjegyezte: Szlovákiának rendkívül negatív reklám, hogy az ország élén több évig egy bűnöző állt, aki tetteivel az államfőválasztási kampány során hátrányos helyzetbe juttatta ellenfeleit, és ezért is az országnak a jövőben független, művelt és nemzetileg orientált államfőkre van szüksége, nem pedig bábokra.
Fico odapörkölt: nem Kínát, hanem a brüsszeli zöldrezsimet nyögi az EU gazdasága
A szlovák miniszterelnök szerint nem Kína, sokkal inkább az Európai Unió (EU) által jóváhagyott zöld megállapodás veszélyezteti hazája és a kontinens gazdaságát. Robert Fico úgy véli, az ázsiai nagyhatalom közel sem jelent akkora fenyegetést az európai gazdaságokra, mint maga az EU, és annak zöld programja.


