BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átadták a 441-es főút felújított szakaszát

Átadták a 441-es számú főút Nagykőrös és Kecskemét közötti felújított szakaszát. Az M44-es gyorsforgalmi út építése is a végéhez közeledik.

Átadták a 441-es számú főút Nagykőrös és Kecskemét közötti, több mint 9 milliárd forintból felújított, tíz kilométer hosszú szakaszát szerdán. Juhász Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium közútiberuházás-lebonyolítási főosztályvezetője elmondta: a megnövekedett forgalom miatt a 441-es és a 445-ös számú főút meglévő egysávos körforgalmát turbókörforgalommá alakították át, illetve egy három kilométer hosszú, kétszer két sávos út is hozzájárul ahhoz, hogy a közlekedők gördülékenyebben jussanak be Kecskemét központjába. 

Átadták a 441-es főút felújított szakaszát
Átadták a 441-es főút felújított szakaszát / Fotó: Bús Csaba

A fejlesztés részeként hét kilométeren megerősítették az útburkolatot, továbbá gyalogos átkelőhelyeket és jelzőlámpás csomópontokat alakítottak ki. Emellett a két település közötti biciklis közlekedést a teljes tíz kilométeres szakaszon megújult kerékpárút biztosítja. A munkák a következő hónapokban növénytelepítéssel zárulnak – tette hozzá.

A térségben zajló egyéb beruházásokról elmondta: a végéhez közeledik az M44-es gyorsforgalmi út építése,

miközben már tervezés alatt áll Nagykőrös és Kecskemét elkerülő útja, akárcsak a 441-es számú főút Nagykőrös és Cegléd közötti szakaszának burkolatmegerősítése.

Szeberényi Gyula Tamás, Bács-Kiskun vármegye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy egy város és a környező települések csak úgy tudnak fejlődni, ha a közlekedési hálózatuk korszerű és hatékony.

Az útfelújítások nemcsak a közlekedést könnyítik meg, hanem erősítik a gazdaságot, a mindennapi élet minőségét és a közösségi kapcsolatokat is.

Földi László, Pest vármegye 12. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: bízik abban, hogy Nagykőrös rá tud majd kapcsolódni a gyorsforgalmi úthálózatra is, mert az útfejlesztések hatására a beruházások is megélénkülnek az érintett településeken.

Megújul a vasút – brutális fejlesztéseket jelentett be Lázár János

Lázár János építési és közlekedési miniszter a gazdasági bizottság előtt beszélt a nagy tervekről. Mint mondta, az ötpontos akcióterv keretében a közeljövőben 14 kulcsfontosságú vasúti vonal felújítása kezdődhet meg, ennek keretében mintegy 500 kilométer vasúti pályát korszerűsítenek, a legfontosabb cél, hogy a kulcsvonalakon sikerüljön betartani a menetrendet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.