Drasztikus mélyponton a spanyol születésszám
Spanyolországban új történelmi minimumot ért el a születésszám tavaly – közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) szerdán. Az éves jelentés szerint 2023-ban 320 ezer gyerek jött világra a dél-európai országban, mintegy 8 ezerrel, 2,6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Az elmúlt egy évtizedben, 2014 kivételével, minden évben csökkent a születések száma az előző évhez képest. 2013-hoz viszonyítva 105 ezerrel, 24,7 százalékkal kevesebb gyerek született a múlt évben.
A tavalyi születések 24,4 százalékánál az anya külföldi állampolgárságú volt, ami 3,4 százalékos éves növekedés.
Az INE adatai szerint a halálozási is csökkent a múlt évben; 436 ezren hunytak el, 6,1 százalékkal kevesebben, mint 2022-ben. A várható átlagos élettartam 0,7 százalékponttal 83,77 évre nőtt, ami a férfiak esetében 81,1, a nőknél 86,3 életévet jelent. A 49 millió lakosú Spanyolországban most először meghaladta a 20 százalékot a 65 év felettiek aránya.
Hazánkban is drámaian lecsökkent a születésszám
Idén júliusban Magyarországon 6793 gyermek született, 13 százalékkal, 1007 újszülöttel kevesebb, mint 2023 júliusában. Halálozásból sem állunk jobban: 10 044 fő vesztette életét, 2,8 százalékkal, 278 fővel több az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás a 2023. júliusi 1966-tal szemben 3251 fő volt. Az előző hónapban 4859 pár kötött házasságot, 14 százalékkal, 818-cal kevesebb, mint egy évvel korábban.


