
Halálos hajszák: egyre veszélyesebbek a New York-i autós üldözések
Egyre sűrűbben alakul ki filmbe illő autós üldözés New York utcáin, és egyre több az ámokfutó is. A helyzet egyre több áldozatot szed, és a rendőrök dolga is folyamatosan nehezedik. Persze
a hatóság sincs könnyű helyzetben, ugyanis sokszor pár másodperc alatt kell dönteniük, hogy futni hagynak egy autóst, vagy utánaerednek, szinte határtalan kockázatot vállalva.

A több mint egy évtizedes múltra visszatekintő városi adatok szerint
a legutóbbi, júniusban zárult pénzügyi évben a szolgálati járművek baleseti aránya elérte a valaha feljegyzett legmagasabb szintet.
A The City elemzése szerint idén eddig legalább 315 sérültje és hét halálos áldozata volt a rendőri üldözéseknek. Erik Adams New York-i polgármester nem is próbálja tagadni az adatokat: az elmúlt évtizedben meghétszereződött az autós üldözések száma.
Polgármesteri ciklusom alatt nagyot fordult a világ: a veszélyes alakok immár nem hiszik, hogy büntetlenül elmenekülhetnek, miután bűncselekményt követtek el.
Ebben Adamsnek alapvetően igaza lehet, de hozzá kell tenni, hogy a tragédiával végződött autós üldözések legtöbbször valamilyen kisebb szabálytalanság (például biztonsági öv használatának elmulasztása) miatt kezdődtek. Szakértők szerint
a legtöbb rendőri üldözés kockázata jóval meghaladja annak előnyeit.
Egy beszédes adat: 2018 és 2022 között 2107-en haltak meg a rendőri üldözés miatti autóbalesetben.
Nincs igazi szankció
A jogszabály azonban kimondja, hogy a rendőrök mérlegeljék, megérheti-e belemenni egy igen veszélyes autós üldözésbe, és mivel végződhet a játszma.
A felelősség tehát az intézkedő rendőré,
mégis, az elmúlt 15 évben a NYPD tisztjei által lefolytatott több ezer gépjárműüldözés közül csak nyolc került peres szakaszba.
Az egyik esetben a rendőrök szemtanúi voltak egy „nem biztonságos sávváltásnak” Bronxban, üldözőbe vették a tettest, aki jogosítvány nélkül vezetett, de félt az üldöző rendőröktől, végül egy kisbuszba ütközött, és négyen megsérültek. Az intézkedő rendőr nyolc szabadnapot veszített.
A másik esetben egy személy egy parkoló autóba hajtott, és ki sem szállt gépkocsijából. A nagy sebességű üldözés halálos benzinkútrobbanással ért véget, a rendőrtiszttől húsz szabadnapot vettek el.
Ezek a szankciók nem elégségesek, a rendőrök nem mérlegelik valójában, hogy mivel jár egy-egy autós üldözés – érvelt egy márciusi jelentésében a NYPD-t felügyelő hatóság.
Hiányzik az elszámoltathatóság az NYPD-ben, ami hihetetlen
– mondta Fred Lichtmacher ügyvéd, aki Goddard családját képviselte a város elleni perben. Tény, hogy miután az NYPD nem tekinti az autós üldözést erőszak alkalmazásának, sokkal kevesebb információt adnak ki a nyilvánosságnak, mint más típusú incidenseknél.
Azonnali döntések
Évtizedek óta változatlan, hogy egy egység mikor mehet bele autós üldözésbe. Amikor a hajsza elindul, rádión értesíteniük kell a helyzetről a kapitányságot, de ezen túlmenően gyakorlatilag minden döntés az intézkedő rendőr kezében van.
Ez ellentétben áll az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma által támogatott, vonatozó ajánlással.
A nonprofit Police Executive Research Forum azt javasolta, hogy egyértelműen határozzák meg, melyek azok a bűncselekmények, amelyek indokolttá teszik az autós üldözést. Ugyanakkor ezt az NYPD nem fogadta el, így tehát marad a helyszíni mérlegelés. Az ajánlás megtiltaná a tulajdon elleni bűncselekmények és közlekedési szabálysértések miatti üldözéseket.
Egyre több nagyváros változtat: Míg Los Angeles a New York-ihoz hasonló politikát folytat, Charleston, Chicago, Houston és Phoenix ragaszkodik a jelentés ajánlásaihoz.
És a siker?
A milwaukee-i statisztikák viszonylag pontosak. 2023-ban 1081 üldözést regisztráltak, ezek harmada végződött balesettel. Emellett az esetek kevesebb mint felében fogták el a gyanúsítottat.
A Los Angeles-i rendőrkapitányság felülvizsgálata szerint az üldözések negyede sérüléssel vagy halállal végződött, 37 százaléka pedig ütközéssel. Geoffrey Alpert, a Dél-karolinai Egyetem kriminológusa szerint
a rendőri üldözések az esetek hatodában sérülésekkel vagy halállal végződnek.




