Az országban elsőként az idén 20 éves mátraszentistváni síparkban kezdődik el a 2024/25-ös síszezon. Karácsony második napján reggel 9.30-tól indulnak a síliftek, köztük a hazai hegyek egyetlen új építésű négyüléses felvonója, közölte a síterep üzemeltetése.
A tervek szerint a folytatásban a téli szünet minden napján várják majd a síelőket és a snowboardosokat Mátraszentistvánban, az időjárás függvényében villanyfényes, esti síelésre is lesz lehetőség. A síbérletek nem drágulnak, az árakat a két évvel ezelőtti szinten befagyasztották. Ráadásul a Sípark ebben a szezonban is elfogadja a SZÉP-kártyákat.
Karácsony második napján reggeltől négy pályán lehet síelni a Síparkban, ezek között lesznek kezdők, valamint kisgyerekek számára ideális lejtők, és megnyitják a négyüléses Panorámalift felső állomásáról a völgybe vezető, egy kilométer hosszú pályát is.
Ugyanakkor a Síparkban balesetvédelmi okokból nem megengedett a szánkózás. Ha az év utolsó napjaiban elég hideg lesz, akkor fokozatosan újabb pályákat és felvonókat nyithatnak meg. Az aktuális információk folyamatosan elérhetőek lesznek a mátraszentistváni Sípark honlapján (www.sipark.hu), valamint a síterep Facebook felületén.
December 26-ától a kezdőknek, újrakezdőknek és a legkisebb síelőknek megnyitjuk az Eplényi Síaréna Vibe Parkban található T1-es tanpályát és a tanuló liftet, írta ki a Facebookon az üzemeltető, miután az elmúlt napok időjárásának köszönhetően a T1 tanpályánkat elkészítették. Így az oktatásra 12.24-én, 15.30 órától lehet jelentkezni. A kölcsönzőjük is nyitva lesz, aki pedig megéhezne, az betérhet a Holle Anyó Hüttébe is.
A legoptimistább terveink szerint 12.27-ére az 1-est is be tudjuk havazni, reményeink szerint aznap már tudtok az 1-esen teljes hosszában síelni, boardozni
– írták ki a közösségi oldalon. A legfrissebb információkról pedig a Síaréna Vibe Park honlapon és a Facebook-oldalukon lehet tájékozódni.
A többi sípálya, mint Kékestető, és Bánkút ugyanakkor továbbra is zárva van.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.