Repülőgép-baleset: ezúttal Dél-Koreában történt tragédia, több mint 120 halott
Legalább 122 ember vesztette életét Dél-Koreában, amikor egy utasszállító repülőgép letért a kifutópályáról egy repülőtéren és betonfalnak ütközött. Az előzetes jelentések szerint a Jeju Air utasszállító repülőgépének első futóműve nem oldott ki – számolt be róla a CNN.

Még a balesetet megelőző hajtóműtűzről és több detonációról számoltak be a dél-koreai Muan repülőterén bekövetkezett repülőgép-szerencsétlenség szemtanúi. A Jeju Air járata leszállás közben letért a kifutópályáról és egy kerítésfalnak ütközött a Szöultól mintegy 288 kilométerre délnyugatra fekvő Muan nemzetközi repülőtéren vasárnap – írta a Magyar Nemzet.
A Bangkokból visszatérő Boeing 737-800-as gép fedélzetén 181-en tartózkodtak, köztük a személyzet hat tagja. Két thaiföldi állampolgár kivételével az utasok dél-koreaiak voltak. Egy utast és a személyzet egy tagját – mindketten nők nem sokkal a baleset után kimentették a roncsokból. A kimentett két ember kivételével minden utasról feltételezhető, hogy meghalt – közölték tűzoltók, hozzátéve, hogy a mentési műveletről a holttestek keresésére álltak át. A halálos áldozatok száma hivatalosan eddig 122.
A helyi tévécsatornák által sugárzott videókon látható, amint a repülőgép futóművek nélkül próbált meg landolni.
Súlyos repülőgép-katasztrófa
Az egyik szemtanú a repülőtérhez közeli bérelt házából villanásra lett figyelmes a gép jobb szárnyán. „Éppen azt mondtam a családomnak, hogy gond van a repülővel, amikor hangos robbanást hallottam” – mondta.
Egy másik szemtanú a repülőtértől 4,5 kilométerre sétált, amikor a baleset bekövetkezett. „Láttam a gépet ereszkedni, és azt hittem, hogy leszállni készül, amikor egy fényvillanásra lettem figyelmes. Aztán egy hangos robbanás hallatszott, majd füstöt láttam, amit egy sor robbanás követett” – mondta.
Egy harmadik szemtanú szerint a repülőgép megszakította az első leszállási kísérletét, tett egy fordulót, majd újból ereszkedni kezdett. Elmondása szerint a baleset előtt mintegy öt perccel kétszer is hallott „fémes csikorgást”, majd később egy „hangos robbanást”.
Az elmúlt napokban nem először szólnak a hírek légi katasztrófáról. December 25-én az Azerbaijan Airlines (AZAL) légitársaság gépe a kazahsztáni Aktau város közelében zuhant le szerdán. A gépen 62 utas és ötfős legénység volt, a balesetet 29 ember élte túl, részben súlyos sérülésekkel, a halálos áldozatok száma pedig 38. A gép Bakuból a csecsenföldi Groznijba tartott. A tragédia valószínűleg az orosz légvédelem hibájából következhetett be.