Berlin nagy részén nincs vízellátás szilveszterkor – számolt be a német sajtó. Több kerület lakói is jelentették, hogy nem működik a szolgáltatás a megszokott módon.
A Bild szerint emberek százezrei vannak víz nélkül. Leállások voltak
Szórványosan olyan hírek is érkeznek, hogy néhány kerületben vissza-visszatér a víz. A rendőrség megerősítette, hogy masszív csőtörés történt a Seestrassén, a Guineastrasse sarkán. Ez Wedding kerület. Egyelőre nem világos, hogy mi váltotta ki a problémát, de azt már lehet tudni, hogy az érintett cső az 1920-as évekből származik, és 76 centiméteres belső átmérővel rendelkezik.
Ez az egyik legnagyobb vízcső Berlinben – magyarázta a Berliner Wasserbetriebe szóvivője. Stephan Natz szerint a Seestrasse nagyon forgalmas, a cső elfáradhatott. A javítási munkálatok hosszú ideig fognak tartani. Részleteket csak akkor tudnak mondani, ha már feltárták a munkaterületet.
A Bild riportere a helyszínről arról számolt be, hogy az utcát elöntötte a víz. A vízügy kollégái is a helyszínen vannak, ők először elállították a víz kiáramlását. A víznyomásnak ezt követően lassan újra helyre kell állnia, ezt éjfélre ígérik.
Szilveszteri támadás Németországban: válogatás nélkül késeltek meg Berlinben járókelőket
A rendőrség közlése szerint az elkövető egy szír származású férfi volt. A baden-württembergi Main-Tauber járásban egy férfi egy ellopott markológéppel rendezett ámokfutást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.