Hadihajók, repülőgépek és drónok bevetésével, Balti Őrszem néven új missziót indít a NATO azzal a céllal, hogy erősítsék a Balti-tenger alatti infrastruktúra – kulcsfontosságú energiavezetékek és kommunikációs kábelek – védelmét – jelentette be kedden Helsinkiben Mark Rutte NATO-főtitkár a szövetség térségbeli tagállamainak tanácskozása utáni sajtótájékoztatón.
Ez a katonai tevékenység része annak a folyamatban levő erőfeszítésünknek, amelynek célja, hogy fokozzuk a balti-tengeri jelenlétünket és a szövetségünk számára fontos területek ellenőrzését – mondta Rutte. Azt is közölte: egy új kezdeményezés keretében újfajta technológiákat is bevonnak a balti-tengeri műveletbe. Ennek értelmében tengeri drónok kisebb flottáját hozzák létre, amellyel hatékonyabb lesz a felderítés és az elrettentés.
A NATO-főtitkár hangsúlyozta, hogy szerte a szövetség tagállamaiban tapasztalják, hogy destabilizáló kampányok folynak
E kampány része lehetett a Balti-tenger alatti vezetékek megrongálása is – jegyezte meg, kiemelve, hogy az internetforgalom 95 százalékát tenger alatti kábeleken keresztül biztosítják.
A helsinki tanácskozáson részt vevő Dánia, Észtország, Finnország, Németország, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Svédország vezetői előzetesen jelezték: úgy látják, további incidensekre kell felkészülniük az európai országoknak a Balti-tengeren. A térség államai magas készültségben vannak azóta, hogy több tenger alatti vezeték megrongálódott az ukrajnai háború három évvel ezelőtti kirobbanása óta. Legutóbb a finn rendőrség által elfogott Eagle S tartályhajóval kapcsolatban merült fel a gyanú, hogy horgonyával szándékosan megrongált egy áramvezetéket és több telekommunikációs kábelt.
Mark Rutte leszögezte: a NATO ellenfeleinek tisztán kell látnia azt, hogy a katonai szövetség nem fog beletörődni a számára kulcsfontosságú infrastruktúra elleni támadásokba, és „mindent meg fog tenni azért, hogy vissza tudjon vágni”.
A Balti-tenger körüli szövetségesek közös közleményükben úgy fogalmaztak, „fenntartják maguknak a jogot arra, hogy a nemzetközi joggal összhangban lépéseket tegyenek minden olyan gyanús hajóval szemben, amely kijátssza a szankciókat, és fenyegetést jelent a biztonságra, az infrastrukturális létesítményekre és a környezetre”. Kifejtették, hogy Oroszország úgynevezett árnyékflottája különösen nagy veszélyt jelent a tengeri és a környezeti biztonságra, illetve „jelentős támogatást biztosít Oroszország Ukrajna elleni törvénytelen agressziójának”".
A helsinki tanácskozás előtt Olaf Scholz német kancellár bejelentette, hogy a német haditengerészet kész hozzájárulni a balti-tengeri infrastruktúra védelméhez, és Németország kész felelősséget vállalni „a saját erőforrásai„ bevetésével. Hozzátette: „ez természetesen azt jelenti, hogy német hajókkal fogják garantálni a biztonságot a Balti-tengeren”. Korábban már a két új tagállam, Finnország és Svédország is jelezte, hogy hadihajóival részt fog venni a balti-tengeri jelenlétet erősítő misszióban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.