Olaf Scholz német kancellár hétfőn egy bielefeldi választási kampányrendezvényen elhatárolódott Donald Trump megválasztott amerikai elnök azon felvetésétől, hogy a NATO-tagországok védelmi kiadásait a GDP 5 százalékára kellene emelni.
Öt százalék évente több mint 200 milliárd euró lenne, miközben a szövetségi államháztartás alig éri el az 500 milliárdot
– hangsúlyozta Scholz.„Ez csak hatalmas adóemelésekkel vagy súlyos megszorításokkal volna megvalósítható számos számunkra fontos kérdésben” – tette hozzá.
A német kancellár, aki pártja, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) csúcsjelöltje a február 23-i előrehozott választásokon, ugyanakkor megígérte, hogy Németország képes lesz a NATO jelenlegi célkitűzését teljesíteni, ami tagállamonként a GDP 2 százalékát irányozza elő védelmi célokra. „Garantálhatom, hogy továbbra is gazdasági teljesítményünk 2 százalékát védelemre fogjuk költeni. Aki azt mondja, hogy ez nem járható út, az mondja meg azt is, hogy honnan vegyük a pénzt” – fűzte hozzá.
A kancellár arról is szót ejtett, hogy elutasítja azt, hogy más helyen történő megszorításokból finanszírozzák a kijevi vezetésnek szánt fegyverszállítmányokat. „Elutasítom, hogy a nyugdíjakból vegyünk el, elutasítom, hogy az önkormányzatok támogatásának kurtításával csináljuk, és azt is, hogy kevesebb pénzt fektessünk be a vasútba és a közúti hálózatba” – húzta alá a német kancellár.
A szociáldemokrata politikus leszögezte, hogy Ukrajna támogatását külön kell finanszírozni.
Zelenszkij már a NATO vezetőjének is kezd sok lenni
A NATO-főtitkár szállítana Taurus cirkálórakétákat Ukrajnának, és nem korlátozná azok használatát, ugyanakkor nem az ő feladata eldönteni, hogy mit szállítsanak a szövetségesek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.