Az idei évben is bővülnek a családi támogatások, a kormány ugyanis 2025-ben is a családokért dolgozik – mondta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
A tárcavezető videójában felidézte, hogy 2010 óta a kormány 30 családpolitikai intézkedése növeli a családok anyagi biztonságát, nyújt segítséget a lakhatásban, valamint a családi élet és a munka egyensúlyának megteremtésében.
Hankó Balázs közölte, hogy 2025-ben 3754 milliárd forintot fordítanak a családok támogatására, amely 447 milliárddal több, mint az előző évben, 2010 óta pedig megnégyszereződött a juttatások mértéke.
Az egyik legjelentősebb lépésnek a miniszer a családi adókedvezmény megduplázását nevezte két lépcsőben, hozzáfűzve, hogy január elsejétől 35 évre emelkedik a babaváró támogatás korhatára. Ezáltal
legalább 10 ezer családdal több juthat 11 millió forint kedvezményes hitelhez a babaváró támogatással.
Már 260 ezren igényelték a támogatást, aminek köszönhetően már 220 ezer babaváró gyermek született Hankó Balázs szerint, aki azt is elmondta, hogy a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és a csok plusz is az otthonteremtést támogatja. A tárcavezető ezek mellé sorolta a vidéki otthonfelújítási programot, melynek keretében az ötezer főnél alacsonyabb lélekszámú településeken akár 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak a családok, amennyiben ők is 3 millió forinttal járulnak hozzá házuk felújításához.
A miniszter végül arra is felhívta a figyelmet, hogy a minimálbér emelkedésének köszönhetően a gyermekgondozási díj (gyed) és a diplomás gyed összege is nő 2025-ben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.