Kigyulladt egy budapesti szálló vasárnap – százakat menekítettek ki
Tűz volt egy budapesti szálló egyik szobájában – írta meg az MTI.

A jelentésből kiderült, hogy egy budapesti szállóépület egyik szobájában támadt tűz vasárnap délután, amelynek következtében rövid időre
kétszázötven embert kellett kimenekíteni.
Senki nem sérült meg – közölte a katasztrófavédelem sajtóügyelete az MTI-vel. Közleményükben azt írták, egy ágy égett egy többszintes szállóépület egyik első emeleti szobájában a X. kerületi Jegenye utcában.
A fővárosi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt az ott-tartózkodók megkezdték a tűz oltását, amit az egységek fejeztek be, majd átszellőztették az épületet. Időközben mindenki visszatérhetett az épületbe.
Az MTI úgy tudja, egy munkásszállóként működő szálláshelyen ütött ki a tűz.


