„Pénzügyekből és szolidaritásból elégtelen!” – írta Nagy Márton csütörtökön a Facebookon.
A nemzetgazdasági miniszter azt is írta, hogy Budapest az ország legfejlettebb és Európa egyik legfejlettebb területe, az EU-s fejlettségi szint 168 százalékán áll. „Ez azt jelenti, hogy Budapest és egyes vármegyék között a fejlettségbeli különbség akár háromszoros is lehet” – tette hozzá.
A politikus kiemelte, hogy a
város iparűzési adóbevétele folyamatosan emelkedik, már közel 300 milliárd forintot ér el, ennek ellenére csődközeli állapotba züllesztette a fővárost Budapest vezetése.
„Minden nap azért dolgozunk, hogy a vidék folyamatosan léphessen egyet előre. Ebből Budapestnek, mint a legfejlettebb területnek is ki kell vennie a részét. Amennyiben ezt a főváros vezetése kétségbe vonja vagy nem fogadja el, úgy az ország és a vidék érdeke ellen tesz” – írta.
Nagy Márton a posztban hozzátette, hogy a gazdagabb települések által fizetett szolidaritási hozzájárulás segítséget jelent tehát a szegényebb önkormányzatoknak. „Ez így igazságos, hiszen a gazdagabb települések az elmúlt években több száz milliárd forintnyi támogatást kaptak beruházásaikhoz, fejlesztéseikhez” – fejtette ki.
Minden önkormányzatra ugyan azok az objektív szabályok érvényesek, azok fizetnek több hozzájárulást, akiknek nőtt az iparűzési adóbevétele. Budapest vezetése nem állhat a törvények felett, a hozzájárulást a fővárosnak is meg kell
– jelentette ki a miniszter.
Nagy Márton úgy fogalmazott, hogy évek óta azt hallgatják, hogy Budapestnek nincs pénze, ezért alapvető fejlesztések maradnak el. Ezzel szemben Rákosrendező kapcsán mégis csak kiderült, hogy van a fővárosnak van pénze, amiből megvásárolja a területet, elviszi onnan szemetet és mentesíti a talaj szennyezettségét is. Hozzátette, hogy a tisztítást követően pedig a főváros megfejleszti a területet várhatóan több száz milliárd forintból.
A posztban azt üzente, hogy hangulatkeltés helyett Budapest vezetése tegyen eleget a fizetési kötelezettségeinek, először fizesse ki a Rákosrendező vételárát, utána tisztítsa ki a területeket és közben a törvényeknek megfelelve fizesse meg az adókat, a szolidaritási hozzájárulást és egyéb kötelezettségeit. „Főváros pénzügyei kaotikusak, ha kell a rendbetételhez kölcsönadunk megfelelő költségvetési szakértőket!” – tette hozzá a miniszter.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.