Kocsis Máté már dolgozik Orbán Viktor javaslatának valóra váltásán
Miután szombati évértekelő beszédében Orbán Viktor miniszterelnök egyebek között arról beszélt, hogy az európai parlamenti (EP) képviselőknek is a magyar parlamenti képviselőkhöz hasonló vagyonnyilatkozatot kellene tenniük, a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté nem késlekedett sokáig, és a Facebookra feltöltött videójában biztosította támogatásáról a javaslatot.

A fideszes politikus szerint a fairség jegyében lenne ez helyes döntés. Azt is elmondta, hogy
más javaslatai is lesznek a vagyonnyilatkozati szabályok átalakítása mellett,
ám hogy ezek mik lesznek, azt nem árulta el. Arról beszélt, hogy a magyar parlament biztosan tud az EP-képviselőkre vonatkozó szabályokat hozni, hiszen magyar állampolgárokról van szó. A Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában pedig arról is beszélt, hogy a kormánynak kell feltárnia azt a politikai és médiakorrupciós hálózatot, amely a korábbi amerikai kormánytól kapott támogatást.
Szerinte Donald Trump kormánya „lebuktatta” a korrupciós hálózatot, amikor nyilvánosságra hozta, hogy a korábbi, baloldali kormány idején az adófizetők pénzéből világszerte arra költöttek, hogy a szélsőséges, liberális ideológiát terjesszék. Hozzátette, ennek a hálózatnak van egy magyarországi lába is.