A Bundestag után a német parlament felsőháza, a Bundesrat is rábólintott a leendő német kancellár, Friedrich Merz költekezési csomagjára és az alkotmányba foglalt adósságfék módosítására, így az utolsó akadály is elhárult a csomag elől.
A Németország 16 tagállamát tömörítő felsőházban a Merz vezette kereszténydemokraták (CDU), várható koalíciós partnere, a szociáldemokraták (SPD) és a Zöldek elég képviselővel rendelkeztek a költési csomag elfogadásához, sőt a javaslat végül a szükséges 46 helyett 53 szavazatot kapott pénteken. A figyelem most a Bloomberg összefoglalója szerint a koalíciós tárgyalások felé fordul.
A pártok legkésőbb húsvétig szeretnék elérni a megállapodást, noha az elmúlt napokban már hallani olyan hangokat is, mely szerint a tárgyalások elhúzódhatnak.
A kiadási csomag főként az évek óta elhanyagolt infrastruktúrát és hadsereget rázná gatyába, ami főként az európai hadiipari és építőipari cégeknek kedvezhet, de egyben felfogható egyfajta gazdaságélénkítésnek is, amire a két egymást követő évben zsugorodó német gazdaságnak óriási szüksége van. A német pénzcsapok megnyílása a magyar gazdaságot is felfelé húzhatja.
Még el se indult, máris fúrják az EU-ban a nekünk is reményt hozó német kiadási gigatervet
Eddig mindenki arról beszélt Európában, hogy Németországnak sürgős gazdaságélénkítésre lenne szüksége, ez kihúzná a gödörből az eurózóna szekerét. Most, a német költségvetési csomag bejelentése után viszont a dél-európai államok máris féltékenyen kritizálják a pakkot, mondván az jókora versenyelőnyhöz juttatja a németeket a jogosulatlan támogatások révén.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.