BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dél-Korea számba vette, hány észak-koreai halt meg az orosz hódításért

Észak-Korea elismerte, hogy „szent küldetés” keretében csapatokat biztosított az orosz–ukrán háborúban Oroszország megsegítésére, valamint ennél is több munkást az orosz gazdaságnak. Cserében Kim Dzsongun országa technológiát kap Vlagyimir Putyinéktól kémműholdak, valamint drónok és légvédelmi rakéták fejlesztéséhez. Dél-Korea hírszerzése szerint már több ezer észak-koreai megsebesült vagy meghalt a harcokban.

Már 600 észak-koreai katona vesztette életét az ukrajnai harcok során az Oroszország oldalán harcoló közel 12 ezres kontingensből – közölték szerdán dél-koreai törvényhozók az ország hírszerző szolgálatának tájékoztatása alapján.

észak-korea
Dél-Korea számba vette, hány észak-koreai halt meg az orosz hódításért / Fotó: AFP

A dél-koreai hírszerző szolgálat (NIS) a parlamenti hírszerzési bizottság zárt ajtók mögötti ülésén osztotta meg az információkat a képviselőkkel, és arról számolt be, hogy 

az ukrajnai harcok során már összesen 4700 észak-koreai katona halt meg vagy sebesült meg, közülük a becslések szerint 600-an haltak meg.

Az ülést követően az egyik képviselő újságíróknak elmondta, hogy a dél-koreai hírszerzés szerint idén január és március között 2000 sebesült észak-koreai katonát szállítottak haza a frontról, a halottakat pedig elhamvasztották, mielőtt földi maradványaikat visszajuttatták volna hazájukba. 

A képviselő arról is beszélt, hogy az Oroszországba küldött észak-koreai rakéták és tüzérségi eszközök mennyisége több milliárd dollár értékű, de az NIS nem észlelte, hogy Oroszország készpénzt utalt volna át ezekért Észak-Koreának.

A hírszerző szolgálat beszámolója szerint az északi katonák harci képességei javulást mutatnak, ebben szerepet játszik a modern fegyverek és a drónok használata is. 

A hírszerzés szerint Phenjan a katonákért cserébe technikai segítséget kapott Oroszországtól kémműholdak, valamint drónok és légvédelmi rakéták fejlesztéséhez.

Az NIS információi szerint 15 ezer észak-koreai munkást is Oroszországba küldtek a kétoldalú ipari együttműködési programok keretében.

Észak-Korea hétfőn hivatalosan megerősítette, hogy csapatokat küldött Oroszországba. Az ország Központi Katonai Bizottságának közleménye szerint az észak-koreai vezető, Kim Dzsongun ezt a lépést szent küldetésnek tekinti a két ország barátságának és egységének megerősítése, fejlődésük és prosperitásuk biztosítása, valamint hazájuk becsületének védelme érdekében, a katonákat pedig hősnek nevezte.

A Kreml pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök köszönetét tolmácsolta a Koreai Népi Hadseregnek, „amely részt vett a Kurszk megyébe behatoló ukrán fegyveres alakulatok legyőzésében”. Putyin arról is beszélt, hogy az észak-koreai katonák „a nemzetközi joggal maradéktalanul összhangban”, az átfogó kétoldalú stratégiai partnerségi szerződés betűjének és szellemének megfelelően vettek részt a harci cselekményekben, a 4. cikknek megfelelően, amely az egyik szerződő fél elleni fegyveres támadás esetén azonnali katonai segítségnyújtást ír elő.

Az amerikai külügyminisztérium ezt követően közleményben tudatta, hogy aggasztja Észak-Korea közvetlen részvétele Oroszország ukrajnai háborújában, és hogy Phenjan katonai bevetésének véget kell vetni.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.