Hivatalosan is megerősítette Észak-Korea, hogy csapatokat küldött Oroszországba, összhangban a két ország közötti stratégiai együttműködésről szóló megállapodással.
Az észak-koreai Központi Katonai Bizottság helyi, Rodong Szinmun lapban megjelent közleménye szerint Kim Dzsongun elvtárs a jelenlegi katonai-politikai helyzet elemzése után jutott arra a következtetésre, hogy az a szerződés 4-es cikke alá esik, és ezen az alapon küldött katonákat Oroszországba.
Az észak-koreai vezető szerint a katonák bevetése szent küldetés a két ország közötti barátság és egység érdekében, ami biztosítja azok fejlődését és jólétét, miközben országa becsületét is védik.
A KBK közleménye szerint az észak-koreai katonák oroszországi bevetése teljes mértékben megfelel az ENSZ alapokmányának, a nemzetközi jognak és a két ország közötti stratégiai szerződésnek, sőt példamutató példája utóbbi helyes végrehajtásának. Kim Dzsongun azt is megígérte, hogy Phenjanban katonai emlékművet állít az Oroszországban elesett észak-koreai katonák emlékére – írja a RIA Novosztyi.
Az észak-koreai bejelentés azután következet, hogy szombaton Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök beszámolt Vlagyimir Putyin orosz elnök számára Kurszk megye visszafoglalásáról – ezt az ukránok cáfolták –, amelynek során az észak-koreai katonákat is méltatta. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szintén a két ország közötti stratégia szerződés 4-es pontjával magyarázta az észak-koreai csapatok részvételét a harcokban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.