„Ma délelőtt 11 óra magasságában a Magyar Államkincstár 10,2 milliárd forintot inkasszált a Fővárosi Önkormányzat számlájáról. Ez törvénytelenül történt, mivel hétfőn jelentettem be, hogy azonnali jogvédelmet kért a bíróságtól a Fővárosi Önkormányzat, hogy az állam ne vonhassa le a számlánkról a szolidaritási hozzájárulást, ezt kedden meg is tettük” – kezdte csütörtöki sajtótájékoztatóját Karácsony Gergely főpolgármester.
Karácsony Gergely kijelentette, hogy a kialakult helyzet miatt gyors intézkedésekre van szükség, emiatt az azonnali jogvédelem mellé ideiglenes intézkedéseket is be kellett vezetniük. A likviditás megőrzése érdekében leállították három fontos közszolgáltató kifizetését. Ezért
összesen nagyjából 9-10 milliárd forinttól esik el átmenetileg. A főváros egyúttal a beruházásokkal kapcsolatos kifizetések halasztását is kérte. Emiatt több beruházás is csúszhat.
Nagy Márton pontosan elmagyarázta Karácsony Gergelynek, mi történt Budapest pénzével
Karácsony Gergely törvénytelennek minősítette az államkincstár lépését, Nagy Márton viszont tiszta vizet öntött a pohárba.
A főpolgármester kiemelte, hogy az egyik fő céljuk az lesz, hogy a munkatársak nettó bérét ki tudják fizetni. Jelenleg nagyjából 27 ezer ember dolgozik a fővárosi intézményeknél, fővárosi cégeknél, és az ő fizetésük nem kerülhet veszélybe. Szintén prioritás a szociális intézmények, az idősotthonok és a közétkeztetés biztosítása.
Karácsony Gergely hangsúlyozta, hogy a nehéz pénzügyi helyzetben likviditási munkacsoportot hoztak létre, amely naponta összeül, és értékeli az aktuális helyzetet. Folyamatos egyeztetés zajlik a partnerekkel, a szakszervezetekkel és a budapesti cégekkel is. Szintén le fognak ülni tárgyalni a Fővárosi Önkormányzat minden frakciójával, hogy közösen értékeljék a helyzetet, és megpróbáljanak megoldást találni.
A városvezető szerint Budapest költségvetése jogszerű, ráadásul a főváros többet fizet be a központi költségvetésbe, mint amit visszakap onnan. Kijelentette, hogy elkészült a gazdálkodásukat bemutató fehér könyv. Ezen alapszik az a beadvány is, amellyel megalapozták az azonnali jogvédelemre vonatkozó kérvényüket. Ez a fehér könyv felkerült a Budapest.hu oldalra.
A főpolgármester elmondta, hogy ha a főváros nem kapja vissza a Magyar Államkincstár által levont 10 milliárdot, az a budapesti tömegközlekedést is veszélyezteti.
Karácsony kitért arra is, hogy csütörtök délelőtt megkapta a BKK vezérigazgatója, Walter Katalin lemondását. Emberileg meg tudja érteni a cégvezető távozását, szakmailag viszont sajnálja, mivel nagyon jó szakembernek tartja, aki többek között a Mol Bubi és a tarifarendszer kialakításával is bizonyította rátermettségét, és nemrég az év menedzserének választották. Hozzátette, hogy Walter Katalin június végével mondott le, így van idő az átadásra. Az utódja még nincs meg.
Karácsonynak van már jelöltje a posztra, de részleteket egyelőre nem árult el.
A főpolgármester kitért arra is, hogy a Rákosrendezői beruházást nem érinti a helyzet, mivel ott nem a főváros a tulajdonos, és nem tudnak elvonni pénzt onnan, ezt akkor sem tehetnék meg, ha akarnák.
Karácsony Gergely szerint ha a pénzt nem kapja vissza a Fővárosi Önkormányzat, és a helyzet eszkalálódik, az akár a közszolgáltatások leállítását is okozhatja. A főpolgármester kijelentette, hogy nem terveznek semmilyen közszolgáltatást leállítani, ennek érdekében vészforgatókönyvet fognak kidolgozni. Ha a vészforgatókönyv sem válik be, akkor bizonyos közszolgáltatásokat át kell adni az államnak. Ezt szerinte sem az állam, sem az érintett vállalatok nem szeretnék. Kérdésre válaszolva Karácsony kijelentette, hogy nem gondolkodik lemondáson.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.