BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriási felújítást tervez a MÁV – hetekig másképpen kell utazni a Nyugati pályaudvartól

Minimum öt hétig a Nyugati pályaudvar közlekedését is érinti a rákosrendezői pályakarbantartás.

Hamarosan vágányfelújítások kezdődnek Rákosrendezőn, az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon zajló vasúti közlekedés javítása érdekében kerül sor – közölte a MÁV.

vonat, vasút, MÁV, utas, utasok, közlekedés, flirt, motorvonat
Minimum öt hétig a Nyugatipályaudvar közlekedését is érinti a rákosrendezői pályakarbantartás / Fotó: Shutterstock

A június 21-én kezdődő és július 27-ig tartó beruházás során éjjel-nappal dolgoznak majd a szakemberek és a munkagépek,

ezért a Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest, valamint az esztergomi vonalon a Nyugati pályaudvar  és Angyalföld között szünetelni fog a vonatforgalom.

A felújításhoz igazodva jelentősen módosul az esztergomi vonalon az S72-es, Z72-es, a veresegyházi vonalon az S71-es és G71-es, továbbá a szobi vonalon az S70-es, G70-es és Z70-es járatok, valamint a nemzetközi vonatok menetrendje – ezeket június első heteiben tesszük közzé.

A Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest között kieső vonatforgalom pótlása érdekében az érintett térség helyközi Volánbusz járatait gyakrabban indítjuk, illetve a BKK-val egyeztetve készülünk a fővárosi járatok sűrűbb közlekedésére is, így utasaink a számukra kedvezőbb eljutási lehetőségek közül tudnak választani. A köztes szakaszon jellemzően a 12-es és 14-es villamossal, az M3-as metróval, illetve egyes nemzetközi járatok esetében pótlóbuszokkal biztosítjuk az eljutást. Lesznek olyan Szobon át közlekedő nemzetközi járatok, amelyek a Keleti pályaudvarból indulnak és oda is érkeznek a Nyugati pályaudvar helyett.

Az öthetesre tervezett vágányzár ideje alatt a pályafelújítást a MÁV Pályaműködtetési Zrt. kivitelezésében, összesen mintegy 180 szakember közreműködésével, nagy munkagépekkel, vasútüzemi és közúti járművek bevonásával zajlik majd a kivitelezés, amelyet a MÁV saját forrásból, mintegy hárommilliárd forintból valósít meg.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.