A Donald Trump amerikai elnököt bíráló posztjai közül többet is törölt szombaton az X közösségi médiafelületen Elon Musk – írta a CNBC. A milliárdos például azt a bejegyzését is eltávolította, amelyben az elnököt összefüggésbe hozta a Jeffrey Epstein-üggyel.
Az üzletember lépésének indítékai nem teljesen világosak, ám a Trump és Musk közötti csörte nyomainak eltüntetése pont azután történt meg, hogy JD Vance alelnök egy podcastinterjúban az elnök környezetéből a napokban távozó üzletember esetleges visszatéréséről beszélt.
Ahogy arról a Világgazdaság is beszámolt, JD Vance alelnök azt mondta, hogy Elon Musk „hatalmas hibát” követett el azzal, hogy Donald Trump ellen fordult, és reményét fejezte ki, hogy a milliárdos visszatér a közéletbe a nyilvános viszály után – írta a Bloomberg hírügynökség.
Elon Musk – aki az amerikai kormányzatban a költséghatékonyság növeléséért felelt – az elnök adó- és költségvetési csomagját tartalmazó javaslat megjelenése után nyilvánosan is többször összeszólalkozott Donald Trumppal, és mindketten több személyeskedő bejegyzést osztottak meg a közösségi médiában, sőt, e hét végére már szóba sem álltak egymással.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.