BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Érdemes figyelni – miközben nyári forgalmat vár a MÁV a hosszú hétvégén, az utasok számára már él a késési biztosítás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A pünkösdi hosszú hétvége lehet a késési biztosítás első nagy próbatétele. A MÁV főszezoni forgalomra készül, a népszerű célállomások felé több járatot közlekedtetnek.

A MÁV csoport közleménye szerint a várható jó időre és a hétfői munkaszüneti napra való tekintettel erős, már a főszezont idéző forgalomra készül a MÁV csoport. Klimatizált mentesítő motorvonatokat indítanak előre meghirdetett időpontokban,  és az ugyancsak légkondicionált MÁV-buszok is menetkészek lesznek. 

vonat, vasút, MÁV, utas, utasok, közlekedés, flirt, motorvonat
Főszezoni forgalomra számítanak a MÁV csoportnál / Fotó: Shutterstock

Az utasokat azonban arra kérik, hogy minél többen előre váltsák meg jegyüket, a közlekedési társaság ugyanis ez alapján tudja a valós utasigényekhez igazítani a készenlétbe állított többletkapacitásokat. 

Ebben a kirándulásszervezők együttműködésére is számítanak.

Az Országos Havariaközpont ezúttal is megerősített ügyelettel készül arra, hogy a hosszú hétvégén azonnal be tudjon avatkozni, ha a forgalmi helyzet vagy valamilyen rendkívüli műszaki ok azt indokolja.  

Múlt vasárnap óta már működik a késési biztosítás, amely a 20 percet elérő vagy meghaladó késés esetén a jegyár felének visszatérítésére kötelezi a MÁV csoportot – ezt a jogukat legkönnyebben az új MÁV+ applikáción keresztül érvényesíthetik az utasok. 

Ugyanakkor abban bíznak, hogy a jobb menetrendszerűséget és kiszámíthatóbb közlekedést biztosító, újabb mozdonyokkal erre nem lesz sokszor szükség.

Készenlétben vannak a buszok

Közel egy hónapja már a sűrűbb eljutást és több kapacitást biztosító előszezoni menetrend szerint közlekednek a járataik, de ezen felül is tervezik klímás mentesítő motorvonatok indítását, szükség esetén pedig már MÁV-buszok is készenlétben állnak az ország több beavatkozási pontján, hogy a lehető leggyorsabban a segítségére siethessenek a valamely váratlan esemény miatt késést szenvedő utasoknak és csoportoknak. A menetjegyek kényelmesen megvásárolhatók jegykiadó automatáinkban, online a https://jegy.mav.hu/ oldalon, valamint a MÁV-applikációban és MÁV+-applikációban, ahol már a viszonylati jegyek is megvásárolhatók helyközi buszokra és vonatokra, illetve 

kombinált jegy is elérhető az applikáción keresztül,

így – a célállomásig vonatot és buszt is igénybe véve – már nem kell külön tervezni az utazást és külön-külön jegyet venni az igénybe vett járatokra.
A vonatközlekedésben a következő változások lesznek:
június 6-án pénteki,
június 7-én szombati,
június 8-án az ünnepnapi,
június 9-én a vasárnapi,
június 10-től ismét a munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.

Mentesítővonatok is indulnak a Balatonhoz

A pünkösdi hétvégén kiemelt utasforgalomra számítunk a balatoni vonalakon: a várható utasforgalom a nyári főszezoni szintet is megközelítheti kedvező időjárás esetén, így a maximális vonaterősítések mellett előre meghirdetett, klimatizált mentesítővonatokat is közlekedtetünk a Balaton északi és déli partjára is.

A mentesítővonatok mindegyike két egységből álló, korszerű, alacsonypadlós, klímás FLIRT-szerelvénnyel közlekedik, 

melyek az utasok számára a menetrendekben kereshető módon, meghirdetve közlekednek, helyjegy váltása nélkül igénybe vehetők a teljes útvonalukon. A kerékpárok számára azonban – a korlátozott kapacitás miatt – kerékpárhelyjegyet kell vásárolni. 
A Balaton IC-vonatok csúcsidőben 9 kocsival közlekednek, az északi partra tartó Kék Hullám expresszvonatok a pünkösdi csúcsidőben jelentősen bővített kapacitással, 7-8 kocsiból kiállítva közlekednek. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.