BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
vonat, vasút, MÁV, utas, utasok, közlekedés

Késési biztosítás: tényleg működik a MÁV új rendszere – több ezer utas már kapott kártérítést

A cél továbbra is a késések csökkentése, nem azok elfogadása. A MÁV csoport új késési biztosítási rendszere már az első napokban több ezer utasnak térítette vissza a jegyár felét, sok esetben automatikusan.

Vasárnap óta élesben működik a MÁV csoport új késési biztosítása, és az első három nap tapasztalatai szerint nemcsak létezik, hanem valóban működik is: több mint 9600 esetben fizette vissza a vállalat a jegyár felét az utasoknak – sok esetben teljesen automatikusan.

vonat, vasút, MÁV, utas, utasok, közlekedés késési biztosítás
A MÁV csoport új késési biztosítási rendszere már az első napokban több ezer utasnak térítette vissza a jegyár felét, sok esetben automatikusan / Fotó: Shutterstock

A MÁV mobilalkalmazáson keresztül vásárolt jegyek esetén a pénzvisszatérítés az esetek túlnyomó részében emberi beavatkozás nélkül történt, vagyis az utasoknak semmilyen teendőjük nem volt. Az utazási kellemetlenséget elszenvedők néhány másodpercen belül megkapták a kompenzációt – ezzel a magyar vasúttársaság látványos lépést tett az utasjogok modernizálása és az ügyfélélmény javítása felé.

Folyamatosan bővül a késési biztosítás

Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója a bevezetés kapcsán kiemelte, hogy bár az induláskor egy kisebb informatikai hiba miatt a jegypénztárakban nem minden esetben működött azonnal a biztosítás érvényesítése, ezt a problémát már elhárították. Az érintettek átmenetileg a MÁVDirekt telefonos vagy e-mailes ügyfélszolgálatához fordulhattak, és hasonlóképp járhattak el azok is, akik komplexebb utazások – például vonatról buszra történő átszállás – során szenvedtek el húsz percnél nagyobb késést.

A vezérigazgató hangsúlyozta: 

az ilyen esetekben sem kell személyes ügyintézésre fáradni – például a Keleti pályaudvar ügyfélszolgálatára –, hanem otthonról, kényelmesen is elintézhető a panaszkezelés a MÁVDirekt elérhetőségein.

A késések aránya az elmúlt napokban is az éves átlagnak megfelelően, körülbelül 3 százalékos szinten mozgott. Ez a MÁV-nak máris mintegy 10 millió forint visszatérítési kötelezettséget jelentett – és ez csak az első néhány nap eredménye.

A társaság azonban nem tekinti ezt a rendszert a késések „megváltásának". Hegyi szerint a cél továbbra is az, hogy minél kevesebb ilyen eset forduljon elő, és a visszatérítési rendszer épp azt szolgálja, hogy a menetrendszerűség javítására még nagyobb ösztönzőt jelentsen. Mint fogalmazott:

A jegyár-visszatérítések és bérletkedvezmények milliárdos nagyságrendje világos üzenet számunkra: a pontosság nem lehet opció.

A vezérigazgató megerősítette, hogy az idei év minden beruházása és fejlesztése – a célzott pályakarbantartások, az InterCity-kocsik felújítása, valamint a 100 új mozdony beszerzése – egyaránt azt a célt szolgálja, hogy a vonatok és buszok a lehető legpontosabban közlekedjenek.

A késési biztosítás bevezetése tehát nem a problémák elfedését, hanem a megoldásra való törekvést jelzi: egy olyan korszerű rendszer elindítását, amely a technológiai háttérre és az utasok kényelmére épít, és ezzel új szintre emeli a hazai tömegközlekedést.

MÁV: nincs apró betűs rész, holnap élesedik a késési biztosítás

A MÁV késési biztosítása alapján 20 perc késés után a jegyár fele visszajár minden utasnak akár vonattal, akár busszal utazott. A kompenzáció leggyorsabb és legkényelmesebb módja, ha néhány kattintással a MÁV+ applikációban élesítik a késési biztosítást.

 

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.