Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hámenei ajatollah szerdán közölte, hogy hazája nem fogadja el Donald Trump amerikai elnök feltétel nélküli megadásról szóló követelését. Hámenei közleményét egy tévébemondó olvasta fel, és ez az ország vezetőjének első megszólalása péntek óta, amikor az állami média sugározta az ajatollah beszédét, miután Izrael elkezdte bombázni Iránt.
Okos emberek, akik ismerik Iránt, az iráni népet és annak történelmét, sosem szólnának a nemzethez fenyegető hangon, mert az iráni nemzet nem adja meg magát
– mondta Hámenei, aki szerint az amerikaiaknak tudnia kellene, hogy a katonai beavatkozás kétségtelenül jóvátehetetlen károkkal járna. Irán vezetője szerint hazája nem fogad el kikényszerített békét és beszélt arról is, hogy Izrael súlyos hibát követett el az Irán elleni támadással.
Trump kedden nemcsak Iránt, de személyesen Hámeneit is megfenyegette a közösségi médiában, amikor arról írt, hogy az amerikaiak pontosan tudják, a vezető hol található, de egyelőre nem fogják megölni, majd hozzátette, hogy fogy a türelem.
Korábban pedig Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök beszélt arról, hogy Hámenei halála megoldaná a két ország közötti konfliktust.
Mindeközben szerdán ezrek menekültek el Teheránból, miután az éjjel izraeli repülőgépek ismét bombázták az iráni fővárost, miközben a Reuters egy forrása szerint Trump azon gondolkozik, hogy csatlakozzon-e az izraeli légi csapásokhoz. Az izraeli hadsereg (IDF) szerint 50 repülőgép mért csapásokat az éjjel mintegy 20 célpont, köztük fegyvergyárak ellen.
Irán Washington felé azt üzente, hogy bármilyen közvetlen amerikai részvételt megtorolnak – közölte szerdán Ali Bahreini, a perzsa ország genfi ENSZ-nagykövete.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.