Izrael a teheráni Hosszein Imám Egyetemet és a főváros közelében fekvő Khojir rakétagyártó létesítményt támadta az éjszaka folyamán. A perzsa állam Fattah típusú hiperszonikus rakétákkal és drónokkal vette célba Észak-Izraelt, károkról egyelőre nem érkezett jelentés. Az Egyesült Államok közben bejelentette, hogy három napra bezárja jeruzsálemi nagykövetségét a tel-avivi konzulátus mellett.
Mint ismert, az izraeli légierő múlt héten, péntek hajnalban csapást mért Iránra: öt hullámban több száz célpontot támadtak, köztük katonai és nukleáris létesítményeket, valamint magas rangú tisztségviselőket. A légi csapásokban életét vesztette Hoszein Szalami, az Iszlám Forradalmi Gárda vezetője és Mohammad Bageri vezérkari főnök is.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Teherán nukleáris fegyverkezésével indokolta a lépést. Netanjahu közölte, hogy a támadások addig folytatódnak, amíg szükséges a fenyegetés megszüntetéséhez. Ali Hamenei ajatollah, a perzsa állam legfőbb vallási és politikai vezetője megtorlást ígért. A felek az immár hatodik napja tartó háborúban rakétákkal, drónokkal és légi csapásokkal célozzák egymás területeit.
Izraeli–iráni háború: ezek a befektetések védhetnek meg a bombáktól
Alapvető változást hoz a Közel-Keleten a péntek hajnali, Irán ellen indított izraeli támadás, ami a befektetésekben is új helyzetet jelent. Az izraeli–iráni háború miatt a krónikus volatilitás, a magas energiaárak és a tartós geopolitikai feszültség mostantól alapvető adottságok a piacok számára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.