Az iszlám vallásoktatás országos bevezetését követeli Németországban a VBE német oktatási és nevelési szövetség – nyilatkozta az RND hírügynökségnek a szervezet elnöke.
„Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy minden hívő az iskolában beszélhessen a hitéről, és releváns információkat kapjon a saját vallásáról és más vallásokról” – nyilatkozta Gerhard Brand, a VBE (Verband Bildung und Erziehung) szövetségi elnöke az RND (Redaktionsnetzwerk Deutschland) hírügynökségnek.
A VBE szerint értékelni kell a már meglévő kísérleti programokat, szükség szerint optimalizálni és rövid távon kiterjeszteni. Az iszlám vallásórák szabályozása a szövetségi tartományokban eltérő, néhány tartomány, például Észak-Rajna–Vesztfália és Bajorország már biztosít iszlám vallásórákat.
A német tanárok szövetségének (Deutscher Lehrerverband) elnöke, Stefan Düll az iskolai vallásoktatásban látja a fundamentalista nézetek ellensúlyozásának a lehetőségét. „A képzett és államilag vizsgázott tanárok által a közoktatásban tartott vallásórák ellensúlyozhatják a családban átadott vagy fundamentalista prédikátorok által online közvetített fundamentalista nézeteket” – nyilatkozta az RND-nek.
Becslések szerint körülbelül 5,5 millió muszlim él Németországban.
Újabb kritika: Németországnak betesz az amerikai–uniós vámmegállapodás
Jelentős terhet ró a német gazdaság egyes szektoraira az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti vámtarifa-megállapodás a német kormány gazdasági tanácsadó testületének, a Bölcsek Tanácsának egyik tagja szerint. Ugyanakkor a belföldi infláció akár csökkenhet a vámháború miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.