Többen meghaltak, sokan megsérültek, és eltűntek után is folyik a kutatás a Szuezi-öböl afrikai oldalán, Rász Garíb közelében, ahol kedden este felborult egy olajfúró hajó – közölték szerdán az egyiptomi hatóságok.
A hajó fedélzetén 30 fős legénység tartózkodott. A mentőcsapatok négy halálos áldozatot találtak, és további 22 embert mentettek ki, akiket kórházakba szállítottak – mondta el Amr Hanafi, az egyiptomi Vörös-tenger kormányzóság vezetője.
A legénység négy eltűnt tagja után tovább folyik a kutatás, amelyben az egyiptomi haditengerészet hajói is részt vesznek – fűzte hozzá.
A hajóbaleset okainak kiderítésére hatósági vizsgálat indult. A helyi média arról számolt be, hogy a hajót éppen egy új helyszínre vontatták, amikor felborult.
Az egyiptomi kőolajügyi minisztérium közlése szerint a baleset egy fontos egyiptomi olajkitermelő helyen, a Szuezi-csatornától mintegy 300 kilométerre délre történt, és nem akadályozza a hajóforgalmat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.