Az Európai Unió Törvényszéke jogerősen elmarasztalta az Európai Bizottság (EB) elnökét, Ursula von der Leyent az úgynevezett Pfizergate kapcsán, miután az EB nem fellebbezett a bíróság májusi ítélete ellen – írja a Magyar Nemzet. A korábbi ítélet most emelkedett jogerőre, mert nem fellebbeztek ellene.
A botrány lényege, hogy Von der Leyen és a Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla 2021 áprilisában szöveges üzenetekben (sms) egyeztek meg 1,8 milliárd dózis vakcina 35 milliárd eurós vásárlásáról, amelyet az európai polgárok pénzéből finanszíroztak. A bizottság az ügyben nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni az üzenetváltásokat, sőt azok létezését is tagadta.
Végül az EU bírósága májusban elmarasztalta az uniós testületet a transzparencia hiánya miatt. A fellebbezési határidő lejárt, az Európai Bizottság nem élt a jogorvoslat lehetőségével, így a törvényszék tavaszi ítélete jogerőssé vált. Ursula von der Leyen az ügyben eddig nem adott érdemi magyarázatot arra, hogy miért nem tudja bemutatni a kért üzeneteket.
Újságírók és civil szervezetek próbálták megszerezni az üzenetek tartalmát, d nem jártak sikerrel. Egy román EP-képviselő az ügyben bizalmatlansági indítványt kezdeményezett, amit Von der Leyen túlélve a strasbourgi vitában először kényszerült nyilvánosan védekezni, miközben több vádra egyszerű hazugságként hivatkozott, de a dokumentumok sorsáról nem adott érdemi választ.
Ursula von der Leyent kitüntették, elképesztő az indoklás: a világjárvány megfékezése miatt
Ursula von der Leyen a koronavírus-járvány kezelésében nyújtott vezető szerepéért kapta meg a Nagy Károly-díjat. A díj átvételekor mondott beszédében a politikus kijelentette, hogy az Európai Uniónak fegyverkezési programmal és Ukrajna csatlakozásával kell megerősítenie függetlenségét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.