Kína nagy bajban, elvághatják az olajtól: elbukott a pekingi terv, Hszi elnök felett egy pillanat alatt elsötétült az ég – most derül ki, mennyire erős

Felbolydulva indította a világpolitika és a világgazdaság 2026-ot: a világtérképen felizzó pontok közül csak az egyik, bár kétségkívül hatalmas meghökkenést okozó a venezuelai kaland, a pontokat összekötögetni pedig rendkívül izgalmas és tanulságos.

Ami elsőre is feltűnő:

1. a tektonikai repedések mélyén rendre felbukkan a fekete arany – hol van már a globális zöldforradalom?
2. a főszereplők bőven találnak módokat egymás terveinek összezavarására,
3. a főszereplők közé továbbra sem tud odafurakodni senki az Európai Unióból.

Az év legelején Trump diadalmas, Hszi elgondolkodó, Putyin dühös, Kim megint megtalálja a módot, hogy bekerüljön a hírekbe, Ursula sehol sincs.

A világot elképesztette az Egyesült Államok Nicolás Maduro elnök éjszakai elfogásával párosuló venezuelai támadása, beleértve a kínaiakat, akiknek magas szintű küldöttsége órákkal korábban még Maduróval tárgyalt.

Ahogy négy éve Oroszország Ukrajna elleni támadása is, pedig a földindulást mindkét esetben katonai erőösszevonás és egyértelmű fenyegetések előzték meg (a különbség, hogy Volodimir Zelenszkij elnök ma is szabadlábon van, a két nappal ezelőtti amerikai csapás ennyiben még meghökkentőbb). 

Kevésbé látványos, de a fő hírekben már körülbelül egy hete folyamatosan szereplő esemény, hogy Iránban erőszakos tömegdemonstrációk folynak. 

Eközben hetek óta halljuk a bizakodó politikusi nyilatkozatokat arról, hogy igen közel az ukrajnai békekötés, amire a kevésbé optimisták csak legyintenek, hiszen az oroszok még nem foglalták el az alkotmányukban rögzített összes területet a háborúban, Ukrajna pedig pénzt kapott az EU-tól a háború folytatásához.

Még Venezuela és Irán ügye is összefügg, de ne erkölcsi fejtegetésekből induljunk ki 

A pontok összeköthetők, és talán meglepő, de még Irán és Venezuela is. Mégpedig egy olyan okból, amely Kína számára világpolitikai rivalizálása egyik legsúlyosabb fejtörését okozza. Indításul tekintsünk rá, ki ítélte el Trump venezuelai einstandját: hosszú lista élén

• Oroszország, 
• Kína
• és Irán.

Tovább tekintve szemkaparó gomolygásba futunk:

• Az USA aláveti Venezuelát, pragmatikusan békét követelve már nem ítéli el Ukrajna lerohanását, de Kelet-Ázsiát védi Kínától.
• Oroszország lerohanta Ukrajnát, és elítéli Venezuela megtámadását, de Kína ambícióját Tajvan bekebelezésére nem.
• Kína elítéli Venezuela megtámadását, de Ukrajnáét nem, és nyíltan készül az egyesülésre Tajvannal.
• Az Európai Uniónak semmitmondó nyilatkozatra futotta Venezueláról, de Ukrajna ügyéért akár harcra is kész, és szereti a független Tajvant. 

Lábjegyzet, hogy Zelenszkij elnöknek Maduro elnök elfogásáról még annak a viccnek az elsütésére is futotta, hogy „ha a diktátorokkal lehet így bánni, akkor az USA tudja, mi a következő teendő”. 

Mindezen bevezetésre csak azért volt szükség, mert ebből kiolvashatjuk, ami manapság a világpolitikában történik, azt ne próbáljuk erkölcsi alapon értelmezni. Ez fájhat, és nagyon veszélyesnek is tarthatjuk, de előre akkor jutunk, ha úgy próbáljuk meg összekötni a pontokat, hogy az érdekeket firtatjuk.

Ebből a szempontból lesz érdekes a venezuelai akció időzítése és a pekingi dilemma.

Kinek fontos egyszerre Venezuela és Irán?

Interaktív grafikonunkon cirkálva a nyíllal már kapunk támpontokat, de fejtsük is ki.

Érdemes visszaemlékezni arra az epizódra, hogy elfogása előtt órákkal – de már miután az amerikai erők hetek alatt felfejlődtek országa partjainál – Maduro magas rangú pekingi küldöttséggel tárgyalt. Miről, már történelem, egyszer majd megtudjuk. De már maga a tény is spekulációra ad okot egy másik országgal kapcsolatban.

Venezuela és Irán történéseinek összekötésében egy mértékadó ázsiai lap, a Nikkei Asia van segítségünkre. Egyszer talán megtudjuk, siettette-e ez az amerikai támadást. De Kína az iráni fejlemények miatt lépéskényszerbe kerülhetett egy óceánnal odébb, és ki tudja, milyen ígéretekkel érkezett Caracasba a kínai küldöttség.

Sok elemző szerint Washington közvetve jelentős csapást mért Kínára, különösen az iráni fejlemények fényében – írja a japán lap.

Kína számára katasztrófa készült, Hszinek most még inkább van min törnie a fejét

Ha a teheráni rezsimváltás vagy politikai zűrzavar megzavarná az olajszállításokat, Kína – Irán legnagyobb vásárlója – kénytelen lenne alternatív forrásokat keresni. Venezuela, az erőforrásokban gazdag, Kína-barát ország kézenfekvő választás lett volna. Most azonban Trump jelölhette ki a célokat: Venezuelát az Egyesült Államok kívánja irányítani, és a világ legnagyobb olajvagyonának összeomlott kitermelését az amerikai vállalatok indítják újra.

Vannak ugyanakkor szkeptikusok, akik szerint az amerikai kaland stratégiai sodródást és túlvállalást jelent, amely beleránthatja az Egyesült Államokat egy elhúzódó válságba, és elvonhatja a figyelmet a Kína jelentette fenyegetésről.

Egyelőre azonban akinek erősen törnie kell a fejét, az Hszi Csin-ping. Az ő problémái pedig az iráni zavargásokkal egy időben kezdődtek, ha Irán esetében Nyugat-barát fordulatot nehéz is elképzelni. A most Kína-barát rezsim azonban akár ott is összeomolhat. 

A malőr nem csak az energiát érinti, de még a hadsereget is

David Wurmser, a volt alelnök Dick Cheney egykori közel-keleti tanácsadója szerint a helyzet ritka válsághalmozódást jelent Peking számára.

– mondta. Ez különösen azért van így, mert mindkettőt piaci ár alatt vásárolják, ami „óriási gazdasági előnyt” biztosít Kínának.

Katonai szempontból pedig – tette hozzá Wurmser – az a tény, hogy a kínai gyártmányú radarrendszerek, amelyek a venezuelai légvédelem kulcselemei, végül nem tudták észlelni vagy feltartóztatni az amerikai erőket, minden bizonnyal zavarba ejtő lehetett a kínaiak számára. Emlékezhetünk – szombati sajtótájékoztatóján Trump fel is hozta –, hogy egy éve sem tartó elnöksége alatt az amerikai légierő Iránra is sikerrel csapott le. 

Ukrajna és Venezuela után Tajvan a következő?

Az eseményekből logikusan levonható, hogy miután Oroszország már lecsapott Ukrajnára, az USA Venezuelára, a következő az lehet, hogy Kína pontot tesz a tajvani függetlenség végére.

Ezt a következtetést le is vonta a világ szinte összes külföldre is kitekintő lapja, sőt maga a kínai polgár is. „Javaslom ugyanezt a módszert Tajvan visszavételére a jövőben” – írja tetszésözönt aratva a Weibón egy kínai posztoló, és a bejegyzést még rengeteg hasonló követte.

Az eseményekből azonban inkább az a következtetés vonható le, hogy a Tajvan elleni akció továbbra is valamikor a távolabbi jövőben valószínűbb, mint most (habár láttuk, a 2020-as évek hajlanak meglepetéseket okozni). 

Ha Hszi számára hatalmas fejtöréssel indul is 2026, a venezuelai események nem feltétlenül jelentik azt, hogy Pekingnek most azonnal kellene döntenie egy olyan kérdésben, amelyet már év tizedek óta rág, és máig nem találta meg a megfelelő pillanatot a cselekvésre. Ha Venezuela amerikai ölekbe hullása veszteség is, a kínaiak számára legalább az a gyümölcs betakarítható, hogy a fő riválisukkal szemben az erkölcs és a stabilitás bajnokainak mutassák magukat. Legalább Tajvan bekebelezéséig.