Trump–Putyin-találkozó: kiszivárogtak a titkos részletek, így őrzik a két elnököt – farkasszemet néznek az amerikai és az orosz ügynökök
Anchorage-ban és környékén napok óta zajlanak az előkészületek a pénteki Trump–Putyin-csúcstalálkozóra. A mindössze egy hét alatt összeállított esemény a város egyik legnagyobb biztonsági művelete lesz, és komoly kihívást jelent a szervezőknek. A Trump–Putyin-találkozó mérete és nemzetközi jelentősége miatt minden részletet percre pontosan egyeztetnek.

A találkozó helyszíne az alaszkai Joint Base Elmendorf-Richardson katonai bázis, amely a térség legnagyobb ilyen létesítménye. A bázis nagyjából 1500 km-re fekszik Oroszországtól, és egykor hidegháborús figyelőpontként szolgált – megerősített kapuival és közvetlen katonai támogatásával ideális terepet kínál a magas szintű biztonsági intézkedésekhez. Mivel a bázis aktív katonai terület, a nyilvánosság elől teljesen elzárt, így a civil forgalmat nem kell elirányítani, valamint nem kell távol tartani a kíváncsiskodó turistákat sem – számolt be róla a Bloomberg.
A CIA feladata most különösen összetett:
egyszerre kell megvédenie az amerikai és az orosz elnököt,
akik mindketten a saját fegyverese testőrségükkel érkeznek. A biztonsági előírások szerint mindkét államfőt ugyanazok az intézkedések illetik meg, kivétel nélkül – ez vonatkozik a létszámra, a fegyverzetre, a járművekre, a tolmácsokra és még a váróhelyiségek méretére is. Az egyik ilyen előírás, hogy ha egy tárgyalóterem előtt tíz amerikai ügynök áll őrséget, ugyanannyi orosz biztonsági személynek is jelen kell lenni. Valamint mindkét elnök saját járműveket és saját kommunikációs eszközöket használ, sőt, egymás járművéhez nem is közelíthetnek a másik fél biztonsági személyei.
Logisztikai nehézségek Anchorage-ban
A nyári turistaszezon közepén Anchorage szálláskapacitása erősen korlátozott. A hotelszobák többsége már a bejelentés előtt foglalt volt, így a szervezők és a biztonsági szolgálatok rövid távú bérlakásokba, magánszállásokra és egyéb ideiglenes megoldásokra támaszkodnak. Bérelhető autóból is kevés van, ezért páncélozott járműveket, motorcade-SUV-okat és egyéb felszerelést kellett a helyszínre szállítani más államokból és Alaszka távolabbi részeiről.
A városban és a környező területeken többszintű biztonsági zónát alakítanak ki:
- Teljes körű közlekedési korlátozások lépnek életbe a bázis környékén, valamint az elnöki konvojok által érintett útvonalakon.
- Időszakos légtérzár lesz érvényben Anchorage felett, hogy kizárják a polgári és kereskedelmi repülőforgalmat a csúcstalálkozó idejére.
- Megnövelt rendőri jelenlét figyelhető meg a belvárosban: ügynökök egyenruhában és civilben, forgalmas csomópontoknál, kávézókban, parkolóházakban.
- Helyi és állami rendvédelmi erők bevonása a konvojok kísérésébe, a forgalom terelésébe és a tömegkezelésbe.
- Katonai készenlét a bázison belül, hogy azonnal reagálhassanak bármilyen fenyegetésre.
A CIA hangsúlyozta: Trump biztonsága elsődleges, de a konkrét módszerekről nem adnak tájékoztatást. A művelet kiterjedtsége és a helyszín különleges jellege miatt azonban egyértelmű, hogy Anchorage most napokra a világpolitika és a nemzetbiztonság egyik kiemelt pontjává válik.
Trump–Putyin-találkozó: ma Ukrajnánál is nagyobb ügyben állapodhat meg Amerika és Oroszország
Az ukrajnai tűzszünet lesz a legfontosabb téma Donald Trump és Vlagyimir Putyin pénteki csúcstalálkozóján, de szakértők szerint nem elképzelhetetlen, hogy kiemelt hangsúlyt kap majd a két ország együttműködésének lehetősége az északi-sarkvidék vonatkozásában is. Erre kiváló apropót nyújt a helyszín, Alaszka, amely ennek az egyre inkább stratégiai fontosságú térségnek a kapuja a Bering-szorosnak köszönhetően.
Már az év elején felröppentek hírek arról, hogy amerikai tisztviselők az észak-sarkvidéki együttműködésben látják azt a lehetőséget, amivel éket lehet verni Moszkva és Peking közé. Az Egyesült Államok és Oroszország számára is kulcsfontosságú a térség természeti erőforrásainak és a jégolvadás miatt egyre inkább megnyíló kereskedelmi útvonalaknak a kiaknázása. Amerikai részről ezt bizonyítja Trump többször kinyilvánított célja Grönland megszerzéséről.

