BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Megvan a nemzeti konzultáció időpontja – óriási a tét, az ellenzéki adótervek a fókuszban

Az egykulcsos adóról, az adórendszerről, valamint a Tisza Párthoz kötött adótervekről indul társadalmi vita. A nemzeti konzultáció kérdéseit jövő héten jelentik be, a kérdőívek postázása októberben indul.

A kormány döntést hozott arról, hogy közteherviselés címén nemzeti konzultációt indít – jelentette be a csütörtöki kormányzati sajtótájékoztatón, közismertebb nevén kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely: októberben indul a nemzeti konzultáció  / Fotó: Kocsis Zoltán / MTI

Gulyás szerint kulcsfontosságú, hogy az egykulcsos adóról, az adórendszerről, valamint a Tisza Párthoz kötött adótervekről legyen egy társadalmi vita, amire a kormány álláspontja szerint a nemzeti konzultáció jó keretet jelent. Elmondta, hogy október elejétől postázzák a kérdőíveket, melynek kérdéseit a tervek szerint a jövő hét folyamán fogják bemutatni.

Ezt mondta Orbán Viktor a nemzeti konzultációról

Orbán Viktor kedden, az Öt YouTube-csatorna Ring című műsorában hosszabban is kifejtette álláspontját a nemzeti konzultációval kapcsolatban. A miniszterelnök szerint a nemzeti konzultációt nem szabad a politikai ellenfelek lejáratására használni. Álláspontja szerint úgy kell a konzultációs kérdéseket megfogalmazni, hogy az korrekt legyen, és a fennálló jogszabályoknak megfeleljen. Hozzátette, hogy a jogászok már dolgoznak azon, hogy kell megfogalmazni a konzultációt úgy, hogy a jog és a politikai jóízlés határain belül maradjon.

A miniszterelnök elmondta, hogy nem érti azokat, akik már most kritikákkal illetik a készülő nemzeti konzultációt, hiszen annak kérdései még nem ismertek, látatlanban kritizálni valamit pedig nem elegáns. Konkrét kérdéseket azonban nem árult el az interjú során a kormányfő, arra azonban ő is utalt, hogy a fő téma az adórendszer lesz, és az, hogy konzultációt kitöltők milyen véleménnyel vannak a jelenlegi, és az elmúlt hetekben a közéletben szóba került adórendszerekről.

Arra a műsorvezetői felvetésre, mely szerint a konzultációnak az az egyik célja, hogy a Fidesznek legyen jó, Orbán azt válaszolta, hogy egyik politikai szereplő sem szeretne rosszat saját magának, így nyilván ők sem.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.