Brüsszelig ért a botrány, korrupt ukránok az uniós energetikai támogatásokra is rátehették a kezüket
„Az ukrán háborús maffia uniós energetikai támogatásokra is rátehette a kezét” – közölte Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti képviselője csütörtökön. Azt írta, a legújabb ukrajnai korrupciós botrány kapcsán nyilvánosságra került, hogy az ország energiaszektorában több ukrán miniszter és a Naftogaz ukrán állami olaj- és gázvállalat volt vezérigazgatójának részvételével kiterjedt bűnszervezet működhetett.

Közben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bizarr választ adott a Volodimir Zelenszkij ajtaját nyaldosó korrupciós botrányra: bejelentette, hogy – a szélesedő ukrajnai vizsgálat és a befagyasztott orosz vagyon felhasználását övező fűtött uniós viták ellenére – elindította az oroszoktól elvett pénzeket Kijev felé.
A Fidesz EP-képviselője, a Patrióták frakciójának tagja a korrupciós eset kapcsán kiemelte: a háború kezdete óta az Európai Unió közel 3 milliárd eurós támogatást nyújtott az ukrán energiaszektornak. Az Európai Bizottságnak egyértelmű választ kell adnia, hogy az ukrán háborús maffia az európai adófizetők pénzére is rátette-e a kezét. Ezért azonnali választ igénylő kérdésekkel fordultak a brüsszeli testülethez. Hozzátette, az európai, köztük a magyar adófizetők pénzéből Ukrajna energetikai ágazata kétmilliárd eurót kapott vissza nem térítendő támogatásként, valamint 160 millió eurót a téli felkészülésre. Emellett európai kezességvállalással 500 millió eurónyi hitelt kaptak földgáz vásárlására.
Az ukrán korrupciós botrány felveti annak a lehetőségét, hogy ezek a források az ukrán háborús maffia kezébe kerülhettek. Ezért azonnali választ igénylő kérdésekkel fordultunk az Európai Bizottsághoz. „Egyértelmű tájékoztatást és garanciát várok a brüsszeli testülettől, hogy a magyar és európai adófizetők pénze nem érintett ebben a korrupciós botrányban” – hangsúlyozta a fideszes politikus.
„Szintén érdeklődtünk, hogy mit tesz Brüsszel annak érdekében, hogy az elvi lehetőségét is kizárja annak, hogy az Ukrajnának folyósított támogatásokat nem céljuknak megfelelően használják fel” – fogalmazott Gyürk András. Hozzátette: felszólították a bizottságot, hogy az események tükrében vizsgálja felül Ukrajna EU-csatlakozásával kapcsolatos álláspontját.
Egyre nagyobb a nyomás Zelenszkijen, a korrupció miatt fogy a levegő az elnök körül
Miközben az ukrán hadsereg a fronton egyre nehezebb helyzetbe kerül, Kijevben minden eddiginél súlyosabb korrupciós botrány robbant ki. A vádak szerint több mint 100 millió dollár tűnt el kétes szerződések és visszaosztások révén az állami energiaszektorban olyan személyek közreműködésével, akik Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bizalmi körébe tartoznak.


