Tisztázta a KSH a szegénységi adatok körüli félreértéseket – ellenzéki politikusokkal tárgyalt a hivatal
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vezetősége egyeztetést tartott Mellár Tamás és Tordai Bence országgyűlési képviselőkkel a szegénységi (EU–SILC) adatok felülvizsgálatáról. A találkozón a KSH szakértői részletesen bemutatták az adatrevízió hátterét és eredményeit.

A KSH közlése szerint a revízió nem magyar sajátosság:
az Európai Unió tagállamai összehangoltan, az Eurostat irányelvei alapján hajtották végre az új népszámlálási adatok felhasználásával. Magyarország 2023-ban döntött a felülvizsgálatról, amely 2025 őszén zárult le.
Az Eurostat mind az eredeti, mind az újrasúlyozott adatokat validálta, megerősítve megbízhatóságukat és minőségüket.
A KSH szerint a revízió nem változtatta meg érdemben a szegénységi mutatók trendjeit: a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya minden évben statisztikai hibahatáron belül, plusz 1,1 és mínusz 0,9 százalékpont között mozgott.
A statisztikai hivatal újraszámítása inkább az adatok pontosságát növelte, mintsem a tendenciákat módosította. A módosított adatok szerint a fiatalok körében enyhe romlás, míg a nyugdíjasok körében javulás figyelhető meg.
Összességében azonban a szegénység kockázatának kitettek aránya 2023-ban csökkent 2022-höz képest, és Magyarország három hellyel előrelépett az uniós rangsorban, jelenleg a 13. helyen áll. Az ország továbbra is az uniós átlag (21 százalék) alatt teljesít, 1,7 százalékponttal kedvezőbb mutatóval.
A KSH cáfolta a sajtóban megjelent állításokat, miszerint megduplázódott volna a gyermekszegénység. Az adatrevízió szerint 2018 és 2023 között 82 ezerrel csökkent a szegénységben élő gyermekek száma, szemben a korábbi 52 ezres csökkenéssel.
A szakértők hangsúlyozták, hogy a szegénységi mutató három dimenzió – jövedelmi szegénység, anyagi-szociális depriváció és munkaszegénység – együttes vizsgálatával ad valós képet.
Magyarország az elmúlt tizenöt évben az EU-tagállamok között a harmadik legnagyobb csökkenést érte el a súlyos anyagi depriváció terén, és a munkaszegénység is jelentősen mérséklődött.
A KSH kiemelte: tevékenységét politikai befolyástól mentesen, kizárólag szakmai alapon végzi, a nemzetközi statisztikai normáknak megfelelően. A hivatal a transzparenciát és a nyitottságot alapértéknek tekinti – ennek jegyében 2025. szeptember 29-én sajtótájékoztató keretében ismertette a revízió eredményeit, valamint szakmai fórumot is tartott a kutatók számára.
A mostani egyeztetés a szakmai párbeszéd folytatását szolgálta, a KSH pedig továbbra is elkötelezett az objektív, megbízható statisztikai adatszolgáltatás mellett.


