Nem tudja megvédeni az országot a hadsereg, megkongatta a vészharangot az európai állam katonai vezetője – a semlegesség kevés, fokozni kell a védelmi kiadásokat
Svájc nem képes megvédeni magát egy teljes körű támadás ellen, és növelnie kell a katonai kiadásokat az Oroszország felől érkező növekvő kockázatok miatt – jelentette ki a svájci fegyveres erők vezetője egy szombaton megjelent interjúban.

Az alpesi ország felkészült a „nem állami szereplők” által a kritikus infrastruktúra ellen indított támadásokra és a kibertámadásokra, de a hadsereg még mindig jelentős felszerelési hiányosságokkal küzd – nyilatkozta Thomas Suessli altábornagy az NZZ újságnak, amit a Reuters szemlézett.
Képtelenek vagyunk az országunkat érő távolról érkező fenyegetések ellen, vagy akár egy teljes körű támadás ellen védekezni
– mondta Suessli, aki év végén távozik posztjáról.
A katonai vezető szerint nyomasztó belegondolni, hogy egy valódi vészhelyzet esetén csak a svájci katonák harmadát tudnák teljes felszereléssel ellátni.
A problémát az ország vezetése is felismerhette, Svájc ugyanis növeli a védelmi kiadásokat, modernizálja a tüzérségi és földi rendszereket, és az elöregedő harci repülőgépeket Lockheed Martin F-35A-kkal váltja fel. A haderőfejlesztési terv azonban a költségkeret túllépésével jár együtt, míg a kritikusok a szűkös szövetségi pénzügyei lehetőségek közepette megkérdőjelezik a tüzérségi és lőszerkiadásokra fordított kiadások szükségességét.
Suessli szerint az ukrajnai háború és Oroszország Európa destabilizálására irányuló törekvései ellenére a hadsereghez való hozzáállás nem változott az országban. Ennek okait Svájc az orosz–ukrán konfliktustól való távolságában, a közelmúltbeli háborús tapasztalatok hiányában és abban a tévhitben látja, hogy a semlegesség védelmet nyújt.
Utóbbi meggyőződés szerinte történelmileg helytelen.
Számos semleges ország volt, amely fegyvertelen volt, mégis háborúba keveredett. A semlegesség csak akkor értékes, ha fegyverekkel lehet megvédeni
– hangsúlyozta.
Svájc vállalta, hogy 2032-ig fokozatosan 1 százalékra emeli a GDP-arányos védelmi kiadásait a jelenlegi 0,7 százalékról – ami messze elmarad a NATO-országok által elfogadott 5 százalékos szinttől. Ilyen ütemben a svájci hadsereg csak 2050 körül lenne teljesen hadra kész.
„Ez túl hosszú idő, tekintettel a fenyegetésre” – mondta Suessli.


