BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb évekre felforgatja a vasúti közlekedést a Déli körvasút építése

A Déli körvasút fejlesztésének új szakasza miatt keddtől várhatóan 2027 végéig jelentős korlátozások lépnek életbe Budapest-Kelenföld és Ferencváros között, ami elsősorban a győri és a pécsi fővonal, kisebb részben pedig a székesfehérvári és a dunaújvárosi vonal utasait érinti. A Déli körvasút hosszabb távon sűrűbb elővárosi közlekedést és a fővárosi autóforgalom csökkenését ígéri.

A Déli körvasút fejlesztése újabb üteméhez érkezik, ezért a húsvétot követő első munkanaptól, azaz április 7-től várhatóan 2027 végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok. Korlátozások és a jelenlegi vágányzárhoz képest újabb változások a Keleti pályaudvart érintő győri és pécsi fővonalon, valamint egyes vonatok esetében a székesfehérvári és a dunaújvárosi vonalon lesznek, ezért ezen vonalakon utazóknak érdemes időben megtervezni az utazást az ország legnagyobb térképes járatinfó és útvonaltervező szolgáltatása, a MÁVPlusz mobilalkalmazás vagy a MÁVPlusz weboldal segítségével – tájékoztatott a MÁV csoport hétfőn.

Újabb évekre felforgatja a vasúti közlekedést a Déli körvasút építése
Újabb évekre felforgatja a vasúti közlekedést a Déli körvasút építése / Fotó: Lakatos Péter / MTI (illusztráció)

Leginkább a győri és a pécsi fővonalakon utazókat érintik az április 7-től érvényes változások: a győri fővonalon a belföldi InterCityk, a G10-es és a sebesvonatok a Keleti helyett csak Kelenföldig közlekednek, és onnan is indulnak. A Keletiből Bécs felé korábban indulnak a nemzetközi vonatok, de Budapest-Kelenföldtől jellemzően már a megszokott menetrendjük szerint közlekednek. A Tisza-Szamos EuroCityk nem érintik a Keleti pályaudvart. A Rába InterRégiók pedig jellemzően a Déli pályaudvarra érkeznek.

A Budapest és Pécs közötti Mecsek InterCityk többsége az előszezoni menetrend kezdetéig a Déli pályaudvarról indul, és oda is érkezik, míg a kaposvári InterCityk (Kresz Géza, Rippl-Rónai, Somogy) és a dunaújvárosi Z42-es járatok Budapest-Kelenföldön fordulnak.

A módosítások minimálisan kihatnak a Déli pályaudvart érintő székesfehérvári vonalra is: a hétvégi Déli-Parti InterRégiók, a munkanapi S36-os vonatok, továbbá néhány hajnali, esti S30-as és S36-os járat menetrendje módosul.

A Déli körvasúttal akár 60 ezerrel kevesebb autó érkezhet Budapestre az agglomerációból

Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában zajló fejlesztés célja, hogy a növekvő elővárosi forgalom mellett tehermentesítse a túlterhelt vasútvonalakat és a fővárosi közutakat, akár napi 60 ezer autóval csökkentve a forgalmat.

A beruházás az Érdről, Százhalombattáról vagy Budaörsről ingázóknak gyorsabb, kiszámíthatóbb bejutást, kevesebb várakozást jelent majd. 

A mostani két vágány helyett három, egyes szakaszokon négy vágány áll majd a vonatok rendelkezésére. A bővítés lehetővé teszi, hogy az elővárosi vonatok sűrűbben járjanak, akár irányonként és óránként 12 szerelvénnyel. A fejlesztés során Budán öt, Pesten két helyszínen újulnak meg vagy épülnek újjá vasúti hidak.

A Déli körvasút építése során közel 3,8 kilométeren teljesen megújul a vasúti pálya: a meglévő két vágányt teljesen átépítik, és emellett új harmadik vágány is épül, valamint egyes szakaszokon egy negyedik vágány is létrejön. Ennek eredményeként összesen több mint 15 kilométernyi vasúti pálya készül el újonnan vagy megújulva. A vasúti pálya új sínekkel, vasbeton keresztaljakkal és zúzottkő ágyazattal létesül, a kijelölt részeken pedig rezgéscsökkentő megoldásokat is beépítenek, hogy a környezet terhelése kisebb legyen.

Különleges fotókon a Déli körvasút építése: egy újabb híd került a helyére

A projekt egy újabb, jelentős állomáshoz érkezett: a Déli körvasút II. ütemében a Bartók Béla út felett két darab kétvágányos acélszerkezetű hidat építenek. Látványos képeken a Bartók Béla úti hídbetolás.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.