Árvíz: A honvédség is beszáll a védelembe
A HM az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, a Magyar Honvédség készen áll arra, hogy technikai eszközeivel és személyi állományával részt vegyen a készültségnek megfelelő szintű árvízvédelmi munkáltatok elvégzésében a Dunán.
A HM közleménye szerint a katonai vezetési szinteken elrendelték a készültséget, megkezdődött az aktuális védekezési feladatok tervezése, szervezése.
A Komárom-Esztergom Megyei Védelmi Bizottság kérésér száz-száz katona fog váltásokban folyamatosan gáterősítési és magasítási feladatokat ellátni Komárom és Szőny térségében.
A honvédség a további felkéréseknek megfelelően segíti a védekezési munkálatokat, a tervek szerint működteti a HKR-t. Ennek megfelelően kezdték meg az operatív csoportok a munkát és a tervezést.
Az operatív csoportok felvették a kapcsolatot a feladatban érintett országos hatáskörű szervek illetékes törzseivel és készen állnak a várható feladatok végrehajtására - írta a HM közleményében.
Pintér Sándor belügyminiszter az Országos Vízügyi Főigazgatóság kezdeményezésére rendkívüli készültséget rendelt el Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében.
Giró-Szász András kormányszóvivő azt mondta: az elmúlt ötven évben nem volt olyan magas vízszint a Dunán, mint amilyenre a következő napokban várható árvízhelyzetben számítani kell.