BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Súlytalan érdekegyeztetés

A társadalmi partnerek a munkabékét féltik – Konzultatív szerepe lesz az új testületnek

Lényegében semmire sem kötelezné a kormányt a hamarosan létrehozandó Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács, amely az eddigi érdekegyeztető fórumokat, köztük az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT) váltaná fel. A kormány a jövőben minden, a munka világát érintő kérdésben maga dönthet.

Nemcsak a minimálbérről, hanem gyakorlatilag minden munkaügyi vonatkozású döntésről saját hatáskörben határozhatna a kormány a jövőben – derül ki a Matolcsy György által benyújtott törvényből. Az rögzíti ugyan, hogy a felállítandó új testületben a korábban az OÉT-ben részt vevő munkaadók és a munkavállalók is részt vesznek, ám jelentősen kibővíti a tagok körét. Abban a munkaügyi önszerveződések mellett a szakmai kamarák, a civilszervezetek, a tudomány, a határon túli magyarok és az egyházak képviselői is jelen lesznek. A szélesebb körű fórumban maga a kormány nem tagként, csak állandó meghívottként vesz majd részt a konzultációkban. Ez azt jelenti, hogy az ott kialakított megállapodások még formálisan sem kötelezik semmire a kabinetet, a tanácsnak csak javaslattevő, ajánlásokat megfogalmazó funkciója lesz a törvény szerint.

„Nem örülünk, hogy konzultáció nélkül így átalakítják az érdekegyeztetést, és a hazai munkaügyi kultúra területén jelentős visszalépésnek tartjuk a kormány döntését” – mondta el lapunknak Dávid Ferenc. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) a főtitkára hozzátette: „A minimálbér egyeztetés nélküli megállapításával a kormány olyan területeken is egymaga dönt a bérekről, ahol nem foglalkoztató. Nemcsak bérekről nem kell tárgyalnia a kormánynak senkivel, hanem a munka világát érintő egyéb kérdésekről sem. Az egyházi és civilszervezetek bevonásával érdemi megállapodások nem születnek majd. A kormánynak nem szabadna kiprovokálnia a munkabéke kibillenését.”

„Alapvető különbség, hogy a kormány most olyan fórumot hoz létre, amelynek ő maga nem tagja. Ezt elkeserítőnek tartjuk” – nyilatkozott a Világgazdaságnak Pataky Péter. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke hozzátette: „Egyértelmű, hogy a kormány senkivel sem akar tárgyalni a munka világát érintő kérdésekről, mindenkit egy asztalhoz ültet és nézi őket. A bérkérdések mellett például a munka törvénykönyvének a kérdéséről szerintem nem a határon túli tudomány képviselőivel kell tárgyalnunk. A minimálbér kormányzati kihirdetése azzal, hogy az érintetteknek ezt tudomásul kell venniük, nem a munkabéke felé mutat. Ha az érdemi párbeszéd lehetőségét elveszik, nem marad más, mint a törvényes eszközök igénybevétele a tárgyalás kikényszerítéséhez.”

Bod: A kormány nagyobb beleszólást akar

Tartalmilag nem tartom jelentős változásnak a mostani átalakítást, inkább filozófiai jelentőségű a kormány lépése – vélekedett a Világgazdaságnak Bod Péter Ákos egyetemi tanár. Ha a korábbi egyeztetéseken nem született volna megállapodás, a kormány eddig is megtehette volna, hogy kihirdeti a minimálbért.

Persze az nem kedvező üzenet, hogy az Orbán-kormány nem akar pepecselni az egyeztetésekkel, sokkal jobban bele kíván szólni a béralkuba, s láthatólag a munkaadói és -vállalói szervezeteket sem tartja sokra.

Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a minimálbér emelését eddig is gyakran politikai motivációk fűtötték. Az első Orbán-kormány idején szintén az OÉT-javaslatok ellenében emelték meg drasztikusan a minimálbér mértékét – emlékeztetett Bod Péter Ákos.

Persze az nem kedvező üzenet, hogy az Orbán-kormány nem akar pepecselni az egyeztetésekkel, sokkal jobban bele kíván szólni a béralkuba, s láthatólag a munkaadói és -vállalói szervezeteket sem tartja sokra.

Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a minimálbér emelését eddig is gyakran politikai motivációk fűtötték. Az első Orbán-kormány idején szintén az OÉT-javaslatok ellenében emelték meg drasztikusan a minimálbér mértékét – emlékeztetett Bod Péter Ákos.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.