Logisztika

Őszre napirendre kerül az e-mobilitásra vonatkozó törvény

Elektromos töltőből eddig 200 darabot telepített hetven önkormányzat.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) egyelőre gyermeki korban van, de úgy szeretne építkezni, hogy őszre jogalkotói helyzetbe kerüljön, és a lehető legbölcsebben előkészített törvényjavaslatot tudja beterjeszteni a kormánynak – erről a tárca fenntarthatóságért felelős államtitkára beszélt a Közlekedéstudományi Egyesület, a Jedlik Ányos Klaszter és a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont által szervezett tegnapi E-mobilitás konferencián.

Weingartner Balázs utalt arra, hogy néhány hónap múlva valóban napirendre kerülhet a régóta ígért e-mobilitás-törvény. A szakpolitikus elmondta, hogy

aktualizálni kell a hazai elektromos közlekedés elterjedését megalapozó Jedlik Ányos-tervet, és bár nem terveznek alapvető irányváltást, felülvizsgálatra és „finomhangolásra” szükség lesz.

„A szakértők szerint a 21. században húszezer évnyi innováció éri az emberiséget, ez a tempó, tehát extrém módon rugalmasnak kell lennünk” – jegyezte meg. A cél, hogy 2020-ra megteremtsék a piaci szabályozáshoz szükséges kereteket, még úgy is, hogy azt még nem feltétlenül a megtérülés szempontjaira hegyezik ki. Az elektromos autótámogatási program 2018 végéig biztosan megmarad, az igény ez iránt negyedévente duplázódik. Eddig ezer gépjármű vásárlása történt meg, elektromos töltőből pedig 200-at telepített 70 önkormányzat, és további 300 egységet helyeznének üzembe 2018–2019-ben.

Fotó: AFP

Weingartner Balázs kitért arra, hogy a közösségi közlekedésben 60 százalékos szeletet képvisel a buszozás. Ezen belül 2025-re két számjegyű arányt szánnak az elektrifikálásnak. További terv az autonóm autó technológiájának tesztelése a forgalomban, illetve az otthon töltés alapjainak lefektetése.

A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja

Grabner Péter Innovációs és Technológiai Minisztérium Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Weingartner Balázs e-mobilitás
Kapcsolódó cikkek