Mégsem sztrájkolnak a BKV-nál
Nem lesz sztrájk a BKV-nál – tudatta kedden az atv.hu-val Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke.

Naszályi a rendkívüli tárgyalást követően elmondta, marad a 8 százalékos alapbéremelés, amely messze van a „szükségestől”, ezért nem írják alá szerdán a megállapodást. Az EKSZ elnöke szerint munkabeszüntetéssel sem érhető el az általuk javasolt 15 százalékos emelés, így pedig a munkavállalók többet veszíthetnének egy sztrájkkal, mint nyerhetnének.
A másik két szövetség ugyanakkor – akik szintén részt vettek a tárgyalásokon, és akiket nem nevezett meg Naszályi – jelezte, hogy elfogadják majd a feltételeket.


