Logisztika

Ellenőriztek a rendőrök – meg is lett az eredménye

Több mint hatszáznyolcvan jogsértést állapítottak meg a rendőrök a buszok és teherautók egy héten át tartó ellenőrzésén – írta az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata kedden a honlapján.

Hétszáz jogsértés a buszok és teherautók egyhetes ellenőrzésének mérlege – olvasható a hatóság által kiadott közleményben. A rendőrség jelentése szerint a „Tispol Truck & Bus” elnevezésű, európai szintű ellenőrzés keretében elsősorban a vezetési és a pihenőidőt, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok betartását vizsgálták.

Július 22. és 28. között 2916 nehéz tehergépkocsit és 584 autóbuszt ellenőriztek, és 686 jogsértést állapítottak meg.

Fotó: MTI / Máthé Zoltán (Képünk illusztráció)

Azonnali közlekedési korlátozást két nehéz tehergépkocsi esetében kellett elrendelni. Ebben a járműkategóriában a vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 90, a jármű-, illetve a rakománybiztonsággal kapcsolatban 96, okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt pedig 65 alkalommal kellett intézkedni.

Hét tehergépkocsi-vezetőnél merült fel alkoholfogyasztás gyanúja, 61 esetben a sofőr vagy utasa nem használta a biztonsági övet.

A megengedett legnagyobb sebességet 127 járművezető lépte túl.

Az autóbusz-vezetők közül 24 nem tartotta be a sebességhatárt. A vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt tízszer, jármű-, illetve rakománybiztonsággal kapcsolatban kétszer, okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt háromszor kellett intézkedniük a rendőröknek – olvasható a közleményben.

rendőrség autóbusz ELLENŐRZÉS sofőr
Kapcsolódó cikkek