Logisztika

Kerékpárutak fejlesztésére pályázhatnak az önkormányzatok

A kormány kiemelten támogatja a kerékpáros infrastruktúra fejlesztését – tájékoztatott az ITM.

A kormány kiemelten támogatja a kerékpáros infrastruktúra fejlesztését, és azokat a programokat, amelyek ösztönzik az embereket a minél több, és minél biztonságosabb biciklizésre – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Kiemelte, a kormány 2010 óta mintegy 1500 kilométer kerékpáros útvonalat fejlesztett, Magyarországon jelenleg 9100 kilométer kerékpáros létesítmény található, ebből 5100 kilométer kerékpározásra kijelölt út, 4000 kilométer pedig önálló kerékpárút vagy gyalog- és kerékpárút.

Hozzátette: a 2014-2020 közötti európai uniós fejlesztési időszakban jelentős projektek valósulnak meg összesen 200 milliárd forint értékben, ami 2100 kilométernyi önálló kerékpárút kiépítését, további 2100 kilométer kijelölését jelenti táblázással, felfestéssel a kisforgalmú közutakon.

Ezeknek köszönhetően hamarosan több mint 6000 kilométer önálló kerékpáros létesítmény áll majd a biciklizők rendelkezésére Magyarországon, a teljes kerékpározható úthálózat hossza pedig a 15 ezer kilométert is meg fogja közelíteni 2030-ra.

Az ITM államtitkára példaként említette, hogy

most zajlik a Tiszafüred-Poroszló kerékpárút kiépítése, amellyel a Tisza-tó teljesen körbetekerhetővé válik,

továbbá tart a Balatoni Bringakör egyes szakaszainak fejlesztése és a Budapest-Etyek kerékpárút kiépítése.

Schanda Tamás hangsúlyozta, kiemelt figyelmet fordítanak a biciklizés népszerűsítésére, mivel a kerékpározásnak nagyon sok pozitív oldala van, környezetkímélő, hatékony közlekedési forma, amely egyben az egészségmegőrzést is szolgálja.

Utalt arra, hogy pár hete adták át a tárcánál a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely címeket a pályázatokon legjobb teljesítményt nyújtó önkormányzatoknak és cégeknek.

Fotó: Pixabay

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a szaktárca az idén is meghirdeti a Kerékpárral 7 határon át pályázatot, a héten megjelenő kiírásra egy vagy több napos, határátlépéssel együtt járó kerékpáros túraprogrammal lehet pályázni.

A kiírásra magyarországi, valamint határon túli egyesületek, közalapítványok, települési önkormányzatok vagy intézményeik pályázhatnak. A támogatásra 28 millió forint keret áll rendelkezésre, pályázatonként legfeljebb félmillió forint nyerhető el olyan költségekre, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a programhoz, hozzájárulnak a kerékpáros rendezvény céljainak eléréséhez.

A pályázat célja, hogy népszerűsítsék a kerékpáros kirándulásokat, támogassák a határ két különböző oldalán élő magyar közösségeket, az idén, a Nemzeti Összetartozás Évében, a nemzetrészek szétszakításának 100. évfordulóján ennek különös jelentősége van

– mondta Schanda Tamás.

Megjegyezte, a Kerékpárral 7 határon át pályázat évről évre egyre népszerűbb, az első esztendőben, 2015-ben 9 programot, 2016-ban 40, 2017-18-ban 47, míg 2019-ben már 66 rendezvényt szerveztek a civilek és az önkormányzatok a támogatás felhasználásával.

kerékpárút kerékpár kerékpárút-fejlesztés ITM Schanda Tamás
Kapcsolódó cikkek