Logisztika

Csődhullám fenyeget a légi közlekedésben

A kínai Hai­nan Airlines jelezte elsőként, hogy likviditási gondjainak megoldásához állami segítségre lesz szüksége. A járvány egyben megtisztulást hoz a szektorban, a kisebb fapadosok most jó eséllyel a zavarosban halászók hálójában köthetnek ki.

Központi segítség nélkül csődhullám söpörhet végig a koronavírus miatt a legnagyobb károkat elszenvedő Kína légi közlekedésében. A hét végén a negyedik legnagyobb légitársaságot, a Hainan Airlinest üzemeltető HNA csoport jelentette be, hogy

likviditási problémái miatt a kormány beavatkozását kéri.

A vírus csak a végső csapás volt a HNA számára, a hatalmasra hízott kínai „mindenevő” konglomerátum elnöke, Csen Feng már decemberben elismerte, hogy anyagi gondokkal küzdenek.

A HNA-cégek árfolyama lassan két hete megy szembe a csökkenő trenddel, miután elterjedt a híre, hogy vagy feldarabolják, vagy állami felügyelet alá veszik a súlyosan eladósodott csoportot, amely túl gyorsan nőtt finanszírozhatatlanul nagyra.

A Reutersnek nyilatkozó elemzők helyes lépésnek tartják a számos kínai légitársaságban is tulajdonrésszel rendelkező csoport elemeire bontását. A HNA csoport mintegy 50 milliárd dollárért vásárolt részesedéseket az utóbbi években,

övé például a Hilton Worldwide szállodalánc, és 6,3 százaléka van a Deutsche Bankban.

A két éve folyó portfóliótisztítás után a csoport a légi közlekedésre és a turizmusra szeretne koncentrálni, e két terület kilátásai azonban a járvány kirobbanása óta rohamosan romlanak.

Maga a Kínai Polgári Repülési Igazgatóság is azt javasolja Pekingnek, hogy adminisztratív eszközökkel is segítse az iparág konszolidációját, és intézkedjen a fenyegető csődhullám elkerülése érdekében.

A Cirium adatai szerint

csak január 24. és február 27. között 347,4 ezer belföldi és Kínát érintő nemzetközi járatot töröltek.

Különösen a tőkeszegény fapadosok érezhetik magukat veszélyben, közülük elsőként a Lucky Air és az Okay Airways kerülhet új tulajdonoshoz.

További részletek a Világgazdaság keddi számában

légi közlekedés HNA csoport Hainan Airlines csőd
Kapcsolódó cikkek