Logisztika

Elbukhat a 3-as metró akadálymentesítése

A BKV arra kérte a fővárost, hogy a 3-as metró teljes akadálymentesítésére szánt milliárdokat csoportosítsa át a Swietelsky többletkövetelésének fedezésére. Ennek az összegnek egy részét a főpolgármester áprilisban már eleve zárolta. Mindkét lépés veszélyeztetheti a felújítás uniós finanszírozását.

Továbbra sincs előrelépés a 3-as metró pénteken lejáró alagút-felújítási szerződésének meghosszabbításában a Világgazdaság értesülése szerint.

Ha a megrendelő BKV és a kivitelező Swietelsky Vasúttechnika Kft. nem jut dűlőre, az nem jelenti azonnal a megállapodás megszűnését, hiszen a vállalkozásnak teljesítési kötelezettsége van.

Ugyanakkor a BKV-nak fizetési kötelezettsége van a Swietelsky felé, amely bírósági úton szerezhet érvényt mintegy 18 milliárdos többletigényének. Ha viszont nincs hatályos szerződés az alagút-felújításra, a július 24. után keletkező számlákat már nem lehet uniós forrásból fedezni.

Fotó: Shutterstock

Az M3-as rekonstrukciója az 1,9 milliárd forintos tervezési díjon kívül 217,4 milliárd forintba kerül. Ebből 172,7 milliárd uniós pénz, 44,7 milliárdot pedig a központi költségvetés finanszíroz. A Swietelskyvel kötött szerződés értéke 47,8 milliárd forint.

A beruházás uniós finanszírozását nem csupán a pénzügyi vita, illetve a munkálatok legalább hároméves csúszása fenyegeti, hanem a 3-as metróvonal teljes akadálymentesítésének nem teljesülése is.

Brüsszel még 2018 februárjában azért függesztette fel az M3-as támogatási igényének elbírálását, mert kevesellte a mozgásukban korlátozottakra vonatkozó vállalásokat.

Az Európai Bizottság nem kérte mind a húsz állomás akadálymentesítését, de egy koncepció kidolgozására kötelezte Budapestet. Ezt az akkori városvezetés a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével (MEOSZ) aláírt együttműködéssel váltotta ki, amelyben 5,6 milliárd forintnyi vonatkozó műszaki tartalomra tett vállalást. Ebből az eredeti tizenkettőhöz képest plusz nyolc megálló akadálymentesítése történne meg 2023-ig.

A teljes cikket elolvashatják a Világgazdaság keddi számában

3-as metró Budapest uniós finanszírozás BKV akadálymentesítés főváros M3
Kapcsolódó cikkek