Logisztika

Közel ötvenezer autót hívnak vissza tűzveszélyes akkumulátor miatt

A BMW-t és a Fordot érintő visszahívási akció hibás alkatrészei sajtóhírek szerint a Samsung SDI gödi üzeméből kerültek ki.

Majdnem ötvenezer hibrid autót hívtak vissza tűzveszélyes akkumulátorok miatt. A BMW-t és a Fordot érintő visszahívási akció hibás alkatrészei sajtóhírek szerint a Samsung SDI gödi üzeméből kerültek ki – írja a Magyar Nemzet.

A napokban 21 ezer plug-in hibrid Ford Kuga-tulajdonos kap értesítést arról, hogy

a gyártó térítésmentesen kicseréli a gépkocsik nagyfeszültségű akkumulátorát.

Emellett arra kérték az ügyfeleket, hogy ne használják elektromos meghajtással az autót, és ne is töltsék fel a telepeket.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A visszahívási kampány jelentős tekintélyvesztéssel jár a márka számára,

emellett komoly anyagi terhet is jelent: 500-600 millió dollárt kell kifizetnie a cégnek,

legalábbis ezt közölte az Automobilwoche.de német lappal John Lawler, a csoport pénzügyi igazgatója.

De nemcsak a Fordnak vannak gondjai a plug-in hibrid akkumulátorcsomagjaival, hanem a BMW-nek is. A bajor márka október közepén közölte, hogy a cellák problémája miatt világszerte 26 700 plug-in hibridet kell javítania. A két visszahívási akciót a német Handelsblatt szerint az köti össze, hogy

mindkét cégnek a Samsung SDI, vagyis a magyarországi Göd településen üzemelő gyár szállította az akkumulátort.

A Samsung SDI a világ egyik legjelentősebb akkumulátorgyártója. A vállalat 2001 óta működik Magyarországon, eleinte televíziókat, majd monitorokat, 2016 óta járművek meghajtására szolgáló akkumulátort is gyártanak.

Több mint egymilliárd eurót fektettek be Budapesthez közel épült gyárukba. A vállalatnak világszerte három üzeme van, kettő Ázsiában és egy a Pest megyei Gödön.

Érdekes, hogy a nyilvánosság előtt sem a BMW, sem a Ford nem nevezte meg a beszállítót, a sajtóban iparági forrásokra hivatkozva jelölték meg a Samsung SDI-t. Ennek valószínűleg az az oka, hogy

az autógyártók ki vannak szolgáltatva az akkumulátor-előállítóknak.

A Handelsblatt szerint a hatalmas kereslet miatt a tárológyártók nehezen tudják teljesíteni a megrendeléseiket. A Samsung SDI például megháromszorozta európai termelési kapacitását a gödi létesítményében. Ráadásul az európai gyártók csak úgy tudnak megfelelni az EU CO2-kibocsátási előírásainak, ha minél több tisztán elektromos vagy hibrid gépkocsit hoznak forgalomba. A Kuga visszahívása, illetve a típus forgalmazásának a leállítása azt eredményezi, hogy emiatt

a Ford idén valószínűleg már nem fogja tudni teljesíteni flottájának CO2-kibocsátási célkitűzéseit. Az emiatt fenyegető uniós pénzbírságok, valamint a kvótavásárlás költségeiből áll össze az az 500-600 millió dolláros többletkiadás, ami gyártót terheli.

A BMW, bár nem nevezte meg a beszállítót, részletesen leírta, hogy miért kellett az áramtárolókat kivonni a forgalomból. Eszerint az történhetett, hogy a gyártás során szennyeződések jutottak be a cellákba. Az idegen anyag töltés vagy nagy teljesítmény leadásakor az akkumulátor túlhevülését eredményezheti, végső soron tüzet okozhat.

Az akkumulátorok túlhevülése nem ismeretlen jelenség. Négy-öt éve a mobiltelefonok körében fordult elő, ráadásul éppen a Samsung csúcskategóriás okostelefonjaival esett meg többször, hogy töltés közben kigyulladtak. Mostanában a fáklyaként lobogó elektromos robogók képeivel vannak tele a videómegosztó portálok. Az újonnan kifejlesztett személyszállító repülőgépek esetében is gyakran előforduló probléma az akkuk melegedése. A fenti problémákat általában a töltést felügyelő szoftverek finomhangolásával oldották meg.

Ford visszahívás Samsung BMW tűzveszély akkumulátor
Kapcsolódó cikkek